19. rész.

Kiszaladva a házból, körbe néztem és megláttam Tata egyre halványodó alakját az utca végén. Gondolkozás nélkül utána mentem és szerencsére sikerült utol érnem.

- Édesem! Kérlek adj egy percet és mindent elmagyarázok!- rántottam vissza gyengéden.

- Nem vagyok az édesed és leszarom a magyarázatodat! Még van képed utánam jönni azok után ami az előbb történt?- ordította torka szakadtából.

- Tudom, hogy megbántottalak, de nem úgy van ahogy hiszed!- próbáltam még mindig lihegve az iménti futás után meggyőzni.

- Megmondtam, nem érdekel! Számomra halott ember vagy!- szűrte át fogai közt majd egy erőteljes mozdulattal kitépte karját kezemből és el futott.

Próbáltam utána menni de lábaim földbe gyökereztek. Csakis egy mondat víz hangzott fejemben: " Számomra halott ember vagy! "

Mire feleszméltem már csak egyedül álltam az utcán. Mindig is erős voltam de úgy éreztem most minden erőfeszítés kevés lenne ahhoz, hogy vissza tartsam könnyeimet. Szinte már zokogva sétáltam vissza házunkhoz. Tisztában voltam vele, hogy így fog reagálni hisz temperamentumos és makacs, mégis borzasztóan fájt. Fájt átélni. Mire kapunkhoz értem könnyeim arcomra száradtak. Csak Tata járt a fejemben és szinte minden reményt feladtam, hogy valaha is megbocsájt nekem. 

Amint kinyitottam az ajtót apám hatalmas ökle csapódott arcomon. 

- Szóval ezért hívtad ide! Ki akartál neki tálalni? El akartál árulni engem? A saját apádat?- tette fel sorba kérdéseit én pedig felszakadt ajkamat tapogattam a földön fekve. 

- Mi ez a kiabálás?- szaladt le anya a lépcsőn és mikor meglátott, ijedten sietett mellém.- Úr isten! Justin jól vagy?- kérdezte közben pedig sebemet vizsgálta.

- Te ebbe ne szólj bele! Ez a kettőnk ügye!- vetette oda apám.

- Elég volt ebből. Nem bánhatsz így Jusztinnal!- mondta olyan határozottan mint még soha. Talán ez volt az első alkalom, hogy szembe szállt apámmal.

- És ki akadályoz meg benne? Te? Ennek a kis taknyosnak szigorú nevelés kell!

- Nem, nem kell! Pont eleget bántottad már.- állt fel anya így szemtől szembe került apámmal. Ám amint közelebb ment őt is földre terítette. 

Nekem pedig ez volt az utolsó csepp a pohárban! Itt volt az ideje, hogy ő is megkapja a megérdemelt büntetését!

Felálltam és olyan erővel mostam be neki, hogy azonnal padlóra került. Ebben az ötében évek hosszú sora óta felgyülemlett dühe és bosszúja volt. 

- Hogy mered magad apának nevezni? Évek óta mást sem teszel csak terrorizálod a családodat! Míg más gyerek elmondja az apjának a problémáit, addig nekem te voltál a legnagyobb problémám. Az én szememben nem apa vagy hanem egy senki!- mondtam dühtől forrva. Kicsivel szabadabbnak érzetem magam mivel 10 év elnyomásának egy része szabadult fel belőlem.

Ám sajnos apám nem tartozik a gyenge emberekhez fizikailag mivel megrázta magát, fel pattant és most gyomorszája vágott. 

Igyekeztem tartani magam és sikerült is mivel évek óta járok edzeni és ennek most meg is lett az eredménye. Ő azonban nem adta fel. Folyamatosan hol arcomat, hol pedig gyomromat sorozta ütéseivel. 

Hosszú percek után abba maradtak az ütések én pedig csurom véresen estem össze. Az utolsó amire emlékszem az, hogy győztesen fel nevet és ennyit mondd: " Remélem megtanultad a leckét! "

Majd minden elhomályosult előttem!

* Tata szemszöge 

Haza érve sírásom még mindig nem hagyott nyugodni. Megállás nélkül ömlöttek könnyeim. Fel futottam a fürdőszobába és magara zártam az ajtót. 

Folyton csak az járt a fejemben, hogy lehettem ennyire vak? Hogy nem vettem észre azt, hogy ismét kihasználnak és össze akarnak törni? 

Nehéz volt beismernem magamnak de szerettem őt! És utólag tényleg azt éreztem, hogy ő is komolyan gondolja. De újra bebizonyosodott, hogy az életben nem minden végződhet happol rend-el. 

Bár eleinte nem bíztam benne és távolság tartó voltam, azt mégsem gondoltam, hogy ilyen szemétséget tenne velem. Mikor az utcán álltunk szemtől szemben, nem bántam, hogy sírni lát. Szerettem volna ha tudja, mennyire fáj amit velem művelt. Úgy tűnt mintha tényleg bánná amit tett, de mégis honnan tudjam, hogy tényleg így volt-e? Honnan tudjam, hogy igazak voltak-e az érzései, ha képes volt a kezdetektől hazudni nekem? És mindezt azért, hogy legyengítsen és nyerhessen ellenem! Elképesztő és szánalmas. 

Én is szeretek nyerni és mindent meg teszek érte, de csak a józan ész és a becsület határain belül. Soha nem tudnék ilyet tenni senkivel. Mindig is kemény munkával értem el a sikereimet.

És ha ez az egész még nem lenne elég, ez már nem az első eset volt. Ráadásul Túron is hasonló képen törte össze a szívemet. És én pedig képes voltam újra bele sétálni ugyan abba a csapdába. Sőt kezdek rá jönni, hogy mindkét esetben én voltam a hibás.

Csak ültem a kád szélén könnyeimet nyelve, és amint körbe néztem megláttam egy doboz pengét.

Sokáig meredten néztem, majd kezembe vettem és forgatni kezdtem. 

Mindig is gyenge dolognak tartottam ha valaki ilyen dolgokhoz folyamodik és soha nem tudtam miért jó megoldás az öngyilkosság megkísérlése, ám most mégis ez tűnt számomra az egyetlen lehetőségnek. 

Lassan kivettem a dobozból egy pengét és csuklómhoz szorítottam de nem volt bátorságom végig húzni a hideg arcélt bőrömön. 

- Ha most nem teszem meg, ki tudja hányan rúgnak még belém! Így senki nem törheti össze a szívem!- suttogtam magam elé és végig húztam a pengét bőrömön. 

Először csípett, mégis ez semmi nem volt az eddigi fájdalmaimhoz képest. Kezemet a vágásra szorítva ültem és egyre gyengébbnek érzetem magam ahogy vöröslő vérem kiszökött tenyerem alól. Nehezebben vettem a levegőt és látásom homályosodni kezdett, mégis nyugalmat éreztem. Majd el feküdtem erőtlenül a hideg kövön és halkan kiabálást hallottam de már nem érdekelt. Lehunytam szemeimet...

Sziasztok!

Mivel most egy kicsivel több időm volt meghoztam az új részt! Nem is szeretnék sok mindent hozzá fűzni csak annyit, hogy mivel ez egy kitalált történet meg kérek mindenkit, hogy senki nem próbálja ki a leírtakat! 

A véleményeiteket most is várom mint mindig!