18. rész.

Sziasztok!

Meghoztam a részt!!:) Köszönöm szépen az előző kommenteket. Ez a rész eseményekben nem szenved hiányt szerény meglátásom szerint és a történet szempontjából egy nagyon fontos objektum is kiderül amire szerintem elég sokan vártatok már!

Nem is szaporítom tovább a szót! Kellemes olvasást mindenkinek és kérek mindenkit, hogy hagyjatok magatok után nyomot!:) 

Ui: A kérdések pedig mint eddig is a rész végén találhatóak!

* Justin szemszöge

Újra itt állunk. Újra úgy néz rám mint élete legnagyobb ellenségére. Pedig ha levenném maszkomat, mindent máshogy látna. Talán megértené, de az is lehet, hogy mind a két énemet meg gyűlölné. Néztem őt, ahogy a bejáratot figyeli. Pontosan tudtam, hogy minden percben azt várja mikor toppanok be. Ezzel is fájdalmat okoztam neki. De a verseny után bármi történjen is minden ki fog derülni. Ha megérti a világ legboldogabb fiúja leszek ám ha mégsem, meg kell értenem azt is, mégis mérhetetlenül fájni fog!

Taráról tekintetem apámra szegeződött. Figyeltem amint magabiztosan és fölényesen nevet, mintha bárkinél is több lenne. Még csak nem is sejti mire készülök, de ez jobb is így! Sokkal jobban fog neki fájni, hogyha váratlanul döntöm össze a kártya várát. Félnem kellene tőle? Igen! De nem teszem. Pont elég megaláztatásban volt részem és elégtételt követelek! 

Nem tarthat állandó rettegésben. Sem engem, sem pedig anyáékat. 

- Justin te kezdesz!- jött mellém apám.- Ajd bele mindent különben csúnya vége lehet!- mosolygott rám ördögien, és csak higgadt természetemnek, valamint tervemnek köszönhette, hogy ott helyben nem tettem olyat amit talán később megbánnék.

Nagyot nyeltem és a kormány mögé ültem, majd a start vonalhoz álltam. 

Bal oldalól éreztem ahogy Tara tekintete felperzsel, jobb oldalról pedig apám hűvös, győzelem éhes nézése kísért. Majd megszólalt a kűrt. Én pedig lassan tapostam a gázra. 

Az a tudat, hogy ma meg tudja életem szerelme, hogy az eddigi versenyeken én gátoltam álmai megvalósításában, nem engedte, hogy akárcsak versenybe szálljak ellene. A látszat kedvéért néha mellé kerültem  de soha nem előztem meg. 

Amint a célhoz értünk és bemondták, hogy Tara nyert, lelkiismeretem valamivel nyugottabb lett. 

Mosoly húzódott a számra, hisz olyan aranyos amikor egy-egy nyereség után eljárja öröm táncát. És boldog voltam mert láthattam őt mosolyogni. Ezt a boldogságot pedig én okoztam neki, még ha nem is tud róla.

Nézve őt pár másodperc leforgása alatt két erős kéz rántott ki kocsimból. 

Miután feleszméltem apámmal találtam szembe magam akinek szemei vérben forogtak.

- Mégis mit műveltél? Hogy képzelted ezt? Azt hiszed nem láttam mi történt?- ordította arcomba mire minden szempár ránk szegeződött.

- Szerintem ezt nem itt kellene megbeszélnünk!- mondtam neki halkan mivel nem akartam mindenki előtt jelenetet rendezni. 

Nem válaszolt csak körbe nézett és észlelte, hogy síri csendben figyelnek minket. Majd lassan elengedett ám dühe cseppet sem csillapodott.

Tudtam, hogy ennek a beszélgetésnek még nincs vége és nem fogja el felejteni számonkérésemet de ennek nem most volt itt az ideje. 

Az állapotok lecsillapodása után vissza ültem autómba és tudomást sem véve a többiekről, padlógázzal hagytam el a pályát. Hamarabb kellett el tünnöm mint Tarának. Haza érve idegesen csaptam be magam mögött az ajtót és szaladtam fel szobámba. Fújtattam az elfojtott méregtől ami bennem volt. Hirtelen felindulásból pedig ököllel bele vágtam az ajtóba ezután pedig lassan lecsúsztam a földre. Csak ültem tehetetlenül és tanácstalanul. Nem tudtam jól döntöttem-e azzal, hogy el mondok mindent Tarának. 

A stressz pedig csak fokozódott bennem amikor meghallottam, hogy kopogtatnak. Nem akartam megvárakoztatni ezért azonnal lesiettem, az ajtó előtt mégis megtorpantam. Mély levegőt vettem és kinyitottam.

- Szia! Képzeld én nyertem!- ugrott nyakamba majd ajkait enyéimre tapasztotta. 

- Ennek örülök!- mosolyodtam el halványan. Gyere beljebb.-invitáltam be majd felmentünk szobámba.

- Szóval miről is szerettél volna beszélni velem?- nézett rám nagy és csillogó szemeivel, én pedig meg sem tudtam szólalni. Tudtam, hogy nehéz lesz ez a pillanat de nem gondoltam, hogy ennyire.

- Nézd Édes! Nekem ez borzasztó nehéz most. Nehéz bármit is mondanom de bízom benne, hogy megértesz.- kezdtem bele közben pedig arcát simogattam. Szemeiből el tűnt a csillogás helyébe aggodalom és rémület költözött. 

- JUSTIN! AZONNAL GYERE LE! BESZÉLNEM KELL VELED!- ordított fel az épp akkor hangos ajtó csapódással megérkező apám. 

Tudtam ha most nem megyek le kellemetlen és megalázó dolgok fognak történni.

- Azonnal vissza jövök! Ne haragudj.- csókoltam meg szerelmemet majd elindultam le. A dolgozó szobába lépve apám ideges dühöngése fogadott. 

- Most már elmondod mi a frászt műveltél a pályán? Mit képzelsz magadról te kis taknyos? Én csináltam belőled igazi versenyzőt, én tanítottam neked mindent és te képes vagy egy ilyen kis liba miatt lejáratni engem és a csapatodat? Nem lehet semmit rád bízni? Semmi más dolgod nem volt csak az, hogy kerülj hozzá közel és gyengítsd le!- ordított velem és sajnos bekövetkezett az amitől a legjobban féltem. Mielőtt reagálni tudtam volna az elhangzottakra ajtó nyitódásra lettem figyelmes és Tara kisírt szemeibe ütköztem.

- Szóval ezt akartad elmondani? Hogy tehetted ezt velem? Hogy lehettél ennyire ajlas, rohadék? Megbíztam benned és elmondtam neked a legtitkosabb álmaimat te pedig hátba támaszt? Soha többé ne gyere a közelembe te szemétláda!- üvöltötte rám, majd kiviharzott. 

Hallani könnyektől fuldokló hangját életem legmegrázóbb élménye volt. És bár azt mondta nem akar többé látni mégsem hagyhattam, hogy csak így vége legyen mindennek. Meg kell próbálnom el magyarázni neki mindent.

- Tara kérlek várj! Elmagyarázok mindent!- futottam utána, ott hagyva még mindig dühöngő apámat....

1. Mit gondoltok Justin apjának kirohanásáról?

2. Szerintetek Justin meg tudja magyarázni Tarának a történteket? 

3. Szerintetek mit érzett Tara amikor meg hallotta Justin és apja beszélgetését?

4. Mi a véleményetek ( ebben a részben ) az események tálalásáról? ( ne kíméljetek :D )