6. rész.

Sziasztok!
Ismét itt vagyok a legújabb résszel. Ez is elég hosszú lett és szerintem izgalmas mármint Justin és Tara kapcsolata miatt. Elég nehezen akart össze jönni ez a rész mivel sok a dolgom és mostanában a közérzetem sem a legjobb. Egy kicsit meg vagyok fázva de nem olyan vészes. Azért remélem tetszeni fog és ezt vélemény formájában is láthatom majd.
Kellemes olvasást kívánok mindenkinek!:)

Haza érve fáradtan dobtam le táskámat és mentem be a konyhába, hogy egy kis kaját készítsek magamnak mivel, farkas éhes voltam. Sajnos apa is ott volt így éreztem, hogy elkerülhetetlen kis vallomásom a büntetéssel kapcsolatban. Ha akarnám sem tudnám eltitkolni mert azonnal kiszúrja rajtam.
- Sziasztok!- köszöntem ugyanis anyu is ott sürgött a tűzhely körül.
- Szia kicsim! Mi volt a suliban?- kérdezte anya mintha csak megérezte volna, hogy pont ettől a kérdéstől tarotok most a legjobban.
- Áh semmi különös. Órák, szünetek meg minden.- mondtam és közben kínosan nevettem fel akaratlanul.
- Tara. Mi történt?- nézett fel apa is szigorú tekintettel és most már biztos voltam benne, hogy el kell nekik mondanom mindent.
- Hát...csak...őőő..kaptam egy kis büntit.- motyogtam orrom alatt de persze mindent hallott.
- És mégis miért? És mit?- tette fel kérdéseit én pedig szemlesütve ültem le mellé.
Senkitől nem tartok. Kivéve apát. Olyan tekintélye van, hogy lehetetlen őt nem komolyan venni. Ráadásul mint már említettem Rá nézek fel a legjobban.
- Reggel egy kicsit elaludtam és 3 hétig minden nap segítenem kell délutánonként az iskolai színdarabban.- vallottam be mindent és egy kisebb kő esett le a szívemről bár tudtam, hogy haragudni fog.
- Hogy lehettél ilyen felelőtlen?- csattant fel.- ez miatt nem tudsz jönni az edzésekre. Komolyan sokszor olyan mintha két fiam lenne de még Braddel sincs ennyi baj mint veled!- magyarázta én pedig valóban el szégyelltem magam hisz nekem is fontos az edzés.
- Sajnálom.- nyögtem ki halkan és mást nem is fűztem hozzá ugyanis felesleges lett volna magyarázkodnom.
Ezután felmentem szobámba és nem igazán tudtam mit kezdeni magammal. Belül forrtam a dühtől de nem tehettem semmit. Muszáj kibírnom valahogy ezt a három hetet.

* Másnap délután

Suli után unottan ballagtam át az iskola színház termébe. Mikor beértem már javában folytak a munkálatok.
Kezembe vettem egy ecsetet és elkezdtem festeni a díszletet. 10 perccel később megpillantottam Justin is aki egy hatalmas karton fát cipelt a színpad közepe felé közben pedig engem figyelt.
Egy óvatlan pillanatban azonban a színpadból kiálló deszkában felbukott a papírnövény pedig rajta landolt.
Annyira elkezdtem ezen nevetni, hogy mindenki engem figyelt. Akármennyire elakartam fojtani mosolyomat egyszerűen nem ment. Mikor azonban láttam, hogy szemei csukva vannak és nem mozdul már percek óta úgy éreztem oda kell mennem. Ezért hát így is tettem.
- Hahó jól vagy?- kérdeztem mellé állva de választ nem kaptam.- Justin kelj már fel.- szólítottam és épp pofozgatni kezdtem volna amikor elkapta karomat és magára rántott.
- Te nolmáris vagy?- kérdeztem tőle mikor rájöttem mi is történt most majd abban a pillanatban felálltam mellőle.
- Tudtam, hogy ez bejön. Aggódtál értem!- jelentette ki és egy halvány mosoly jelent meg arcán.
- A francokat! Csak kínos lett volna ha itt halsz meg!- mondtam neki és vissza mentem helyemre.
Nem is értem, hogy ez most mire volt jó. Mit akart ezzel bizonyítani. Idegesítő, hogy amióta ismerem úgy viselkedik mint egy 5 éves.

Körülbelül este 8 lehetett mikor elindulhattam haza. Most tényleg nem vágytam másra mint, hogy egy forró fürdőt vegyek és aludhassak. Gyorsan felosontam szobámba mivel nem akartam találkozni apával. Tudtam, hogy még mindig neheztel. Sikeresen felértem és ruháimat ledobálva indultam fürdeni ezután pedig jól megérdemelt pihenésem vette kezdetét.
Nagyon fáradt lehettem mert ugyanúgy ébredtem ahogy lefeküdtem és mivel ez elég korán történt meg így kivételesen nem anya kiabálására ébredtem. Ami azt illeti még csak hajnali hat óra van és én már fent vagyok. Még számomra is meglepő dolog ez. De mivel nem voltam már álmos szép lassan elkezdtem készülődni. Komótos tempóban kiválasztottam aznapi ruháimat is és ez lett az eredmény:

Miután felöltöztem még mindig elég sok időm maradt ezért körmeimet is kifestettem feketére. Ezzel is végeztem és mire megszáradtak addigra ott járt az idő, hogy indulnom kellett a suliba. 

Táskámat vállamra kaptam és elindultam. Most kivételesen nem Braddel mentem mert jobban esett egy kis séta. Egész úton zenét hallgattam így ritmusosan lépkedve elég hamar oda is értem. 

Minden ugyanúgy ment mint szokott. A tanárok még mindig utáltak, szünetekben gyors csapatmegbeszélések és végül pedig a nap végén a bünti. Szó szerint összeszorított fogakkal léptem be az ajtón és máris az órát figyeltem mikor mehetek haza. Nem szeretek a sok stréber között lenni mert mindig csak okoskodnak. Márpedig aki ide jön- és önszántából - mind az. Újra csak neki láttam munkámnak és csendben végeztem azt. Utánam nemsokkal Justin is betoppant. Most is ugyanúgy bámult mint ahogy tegnap de megpróbáltam nem foglalkozni vele. 

- Thomson, Bieber! Gyertek ide.- utasított minket a dráma tanár akinek szintén nem vagyok a kedvence.

- Igen tanárnő?- kérdeztem.

- Nos, úgy tudom ti itt büntetésben vagytok ezért segítenetek kell.- magyarázta, szemei pedig köztem és Justin között cikázott. Mindketten bólintottunk és vártuk, hogy most milyen feladatot kapunk.- Idén a Rómeó és Júliát fogjuk bemutatni de gond van, ugyanis Júlia megbetegedett, Rómeónak pedig eltört a lába ezért ti fogtok beugrani helyettük!- szögezte le és szemeim a kétszeresére gúvattak ki.

Nem elég, hogy itt kell lennem ahelyett, hogy a pályán aláznám le a többieket most még nyálazzak a színpadon. Ez mindennek a teteje. 

- De tanárnő! Ezt nem muszáj elvállalnunk.- mondtam és reménykedtem biztató válaszában. 

- De muszáj! És nem akarok ellenkezést.- mondta és ott hagyott minket. Ránéztem Justinra aki kicsit lefagyott de mégis láttam rajta, hogy mosolyog. 

Innentől leszartam, hogy itt kell lennem. Megfogtam a táskámat, felkaptam és gyors léptekkel elindultam az ajtó felé. Akadály nélkül kiértem majd dühöngve és szitkozódva sétáltam haza felé. Már fél úton járhattam amikor lihegést hallottam magam mögött ezért megfordultam és Justin futott felém. 

- Tara várj!- tette kezét vállamra ezzel késztetve a megállásra.

- Mi van? Már követsz is? Miért nem tudsz békén hagyni?- ordítottam rá pedig dühöm jelentősebb része kivételesen nem neki szólt.

- Tudni akarom, hogy miért nem kedvelsz!- szegezte nekem kérdését.

- Mert egy arrogáns bunkó vagy! Ez mellett idegesítő is. És nem mellesleg nekem most nincs szükségem egy ilyen emberre. Van nekem elég gondom nélküled is!- magyaráztam nyomós érveimet eközben pedig észre vettem rajta, hogy szavaim igencsak megbántották.

- Nézd...tudom, hogy először bunkó voltam és...másodszor is. De hidd, hogy megbántam. Mivel muszáj együtt dolgoznunk nem lenne könnyebb ha békében tennénk ezt?- kérdezte és szemei a kiskutyákéra hasonlított. 

Eddig nem tartottam őt őszintének és valójában még most sem bízok meg benne de amit az imént elmondott az igaznak tűnt. Kis mérlegelés után választ adtam neki.

- Igazad van! Tényleg jobb lenne nyugisan meglenni egymás mellett. DE! Ez még nem jelenti azt, hogy puszipajtások leszünk.

- Oké! Én már ezzel is megelégszem. Ja és bocs a tegnapiért!- vakarta meg tarkóját.

- Fátylat rá.

- Haza kísérhetlek? Tudom, hogy nem kell téged félteni de legalább kevésbé lenne lelkiismeret furdalásom a hülyeségeim miatt.- kérdezte félve és valahogy egy igen csúszott ki a számon. Talán meg sajnáltam hisz annyira töri magát.

- Igen!

Hazáig nem sokat beszélgettünk csak lépkedtünk egymás mellett. Nekem nem volt kedvem most dumálni Justin pedig- gondolom - nem akarta feszegetni a dolgot. 

Házunk kapujánál elköszöntünk egymástól, én bementem Ő pedig vissza sétált abba az irányba amerről jöttünk. 

Ahogy szobámba értem próbáltam agyamat kikapcsolni. Semmire nem akartam gondolni. Egy percre el akartam felejteni a büntetést, az iskolát, és Justint is. Elég hosszú ideig tartott de sikerült ezeket kivernem fejemből. Szomorú voltam, hogy már második napja nem tudtam elmenni az edzésre. Nekem ez az úgynevezett " drogom " és lassan elvonási tüneteim vannak. 

Hirtelen ötletem támadt, miszerint kocsiba pattanok és tartok magamnak egy magán gyakorlást. Nem eshetek ki a formámból mivel szombaton újabb verseny és nem szándékozok veszteni.

Át öltöztem egy kényelmesebb szerelésbe és előző ötletemet megvalósítottam. Ahogy odaértem meg sem álltam teljes gázzal nekivágtam a pályának. Azonnal elszállt minden gondom. Szabadnak éreztem magam. Itt nem utált senki, nem zavart senki.

Legalább 5-10 kör után leparkoltam a lelátó mellé, leültem egy padra és csak néztem ki a fejemből. A pálya teljesen üres volt. Nyugalom és csend lengte be a hatalmas terepet. A lámpák sem égtek. Csakis kocsim fényszórói adtak világosságot. Egy órán keresztül ülhettem ott mikor álmosodni kezdtem így haza mentem. 

Fáradt voltam mégis boldog. Boldog mert újra- még ha egyedül is - szenvedélyemnek élhettem. 

Elvégeztem esti dolgaimat majd mosollyal arcomon zuhantam ágyba puha ölelésébe.