31. rész.

Sziasztok!

Ismét meg hoztam a következő részt most valamivel kisebb késéssel mint eddig! Mostantól megpróbálom mindig időben hozni a részeket de ha mégsem sikerülne akkor elnézéseteket kérem! Tudom, hogy sokszor úgy tűnik hanyagolom a blogot pedig sokszor csak összegyűlnek a gondok vagy csak nincs ötletem mit is írhatnék. Ti csak a legjobbat érdemlitek és minden részben igyekszem nektek ezt nyújtani! Remélem ez sikerül is! :)
A résszel kapcsolatban csak annyit szeretnék hozzá fűzni, hogy talán ez lett az eddigi legérzelmesebb. Hamarosan 1-2 részen belül pedig meg hozom nektek a +18-as részt is hiszen többségében meg szavaztátok, hogy szeretnétek ha lenne!
Nem is szaporítanám a szót tovább. Mindenkinek kellemes olvasást kívánok és várom véleményeiteket! 

                                  - lovegirl -

Még szórakoztunk egy kicsit majd erőteljes kopogást hallottunk meg mind a ketten mire összerezzentünk. Nem tudtam ki lehet és mit akar de ki kellett nyitnom az ajtót! Az ajtó elé léptem és óvatosan ki nyitottam. A meglepettség kiült arcomra hisz apámat láttam meg, akinek vérben forogtak szemei kezei pedig ökölbe szorultak.
Mindig erős voltam és bátor, de most nagyon meg ijedtem. Nem tudtam mi fog történni. Féltettem Justint, hogy apa neki megy. De féltettem apát is! Az egyetlen ami megnyugtatott az az volt, hogy megláttam bátyámat dühös apánk mögött. Bár ő is ugyanúgy kétségbe volt esve mint én mégis tudtam azt, hogy bármi is történjen ő segíteni fog nekem.
Óvatosan hátra fordultam és meg láttam amint Justin lassan de annál magabiztosabban közeledik felém majd keze az enyémmel fonódott össze. Hogy-hogy nem fél? Vagy nincs is miért? Csak én látom így? Már semmit nem tudok!
- Most azonnal beszélnünk kell Tara!- szólalt meg először apám.
Válaszom előtt rá néztem szerelmemre aki egy biztató mosolyt küldött felém és meg szorította kezemet tudatva, nem lesz semmi gond. Ezért fel bártorodva válaszoltam.
- Ha arról van szó, hogy hagyjam el Justint és költözzek haza, kár is beszélnünk.
- De nem érted? Ő pontosan olyan mint Tyron volt! Ugyanúgy csak ki fog használni mint ő és el fog dobni. Ez a kis patkány nem érdemli meg, hogy neki add a szeretetedet!!!- hallottam hangjában az aggodalmat és tudom, hogy csak félt, mégis egyetlen szó maradt meg bennem. " patkány ".
- Nem értesz te semmit!- ordítottam fel.- azt hiszed, hogy még mindig meg mondhatod nekem mit tehetek vagy mit nem? Nem tudod milyen ember! De  nem is akarod meg tudni mert önfejű vagy! Én boldog vagyok vele és ha ezt nem akarod el fogadni akkor szerintem nekünk nincs miről beszélnünk.- sírtam el magam majd Justin védelmező karjai közé bújtam.
Senki nem szólt semmit. A levegő is meg fagyott. Majd csak arra lettem figyelmes, hogy Justin eltol magától.
Nedves szemekkel figyeltem mi is fog most történni.
- Nézze Mr. Thomson! Én tényleg szeretem a lányát! Meg értem ha félti, hisz egy valóságos gyöngyszem akire vigyázni kell.- fordult hátra és rám mosolygott majd folytatta.- viszont én szavamat adom, hogy akár az életem árán is megvédem bárkitől és bármitől! De azt tudnia kell uram, hogy akár önnel is képes vagyok szembe szállni azért, hogy együtt legyek életem szerelmével!- fejezte be és hangjából komolyság áradt.
Szemeimbe újra könnyek gyülekeztek ám most a meghatottságtól. Azt tudtam, hogy Justin szeret, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ennyire. Ha nem lenne ennyire feszült a helyzet, szívem szerint olvadoztam volna vallomása alatt.
Rá néztem apámra akin csak azt láttam, hogy erősen gondolkozik. Pár másodperccel később szóra nyitotta száját.
- Rendben Justin! Szeretnék veled négyszemközt beszélni!- mondta nyugodtan de kezei még mindig ökölbe voltak szorulva amitől a frász tört ki!
- Kövessen!- mutatott Justin maga elé és a hátsó udvar felé indultak mind a ketten.

Míg ők beszéltek én Braddel vártam mi jön ezután.
- Nyugi Tara! Justin meg oldja! Okos gyerek és nagyon szeret. - próbált meg nyugtatni.
- Az lehet! Viszont apa elég makacs ahhoz, hogy ez ne érjen semmit!

Csak csendben ültünk egymás mellett percekig és ujjaimat tördelve figyeltem ablakon keresztül ahogy apa magyaráz Justin pedig felváltva bólogat és ráncolja homlokát.
- Na jó nekem tudnom kell, hogy mi történik odakint!- pattantam fel de abban a pillanatban Brad vissza rántott így erősen huppantam a puha kanapéra ismét.
- Legyél türelmes! Lehet, hogy elrontasz mindent! Meg fogod tudni, hogy mi történt kint!- nyugtatott testvérem kisebb-nagyobb sikerrel.
- Na jó! Talán igazad van!- egyeztem bele nehezen.
Talán tényleg nem segítene ha idegesen kirohannék, bár nagyon nehéz megállni.
Remélem, hogy Justin tud apára hatni! Ha nem tudna akkor is vele maradnék, de apát elveszíteném mert tudom, hogy nem lennénk közös nevezőn és nem viselné el, hogy együtt lát minket.
Sokszor már azt sem tudom, hogy miért van velem és mellettem Justin! Tudom, hogy szeret de meg éri neki ez? Mármint, hogy ennyit kell harcolnia értem? Hogy harcolnia kell az apjával, a barátaival és még az én apámmal is? Teljesen meg érteném ha azt mondaná fel adja és itt hagy. Ha találna valakit helyettem akivel kevesebb a baj. Fájna de elengedném. Fájna? Darabokra törne a szívem és senki nem lenne képes össze ragasztani. Mégis elengedném, hogy ő boldog lehessen.
És félek, hogyha most nem sikerül meggyőznie apát akkor ez mind meg is fog valósulni.
- Nézd jönnek!- szólalt meg Brad én pedig villámgyorsan kaptam tekintetem az üveg ajtó felé.
Szívem egyre gyorsabb ütemet diktált minek hatására azt hittem ki ugrik helyéről, gyomrom pedig fel és le liftezett de megpróbáltam higgadt maradni így csak ujjaim tovább tördelése nyugtatott meg.
Mikor beértek mind a ketten elém álltak. Apán még mindig dühöt és utálatot láttam Justin iránt így kétségbe esve kaptam tekintetem szerelmem felé akinek arcáról nem tudtam semmit leolvasni.
- Tara!- nézett rám apa. - még mindig nem tetszik nekem ez a kapcsolat.- kezdte öblös hangján én pedig pontosan erre számítottam ezért úgy éreztem most rajtam a sor, hogy el mondjam a véleményemet nemtetszéséről.
- Nem érdekel! Meg mondtam akár tetszik akár nem mi együtt maradunk!- fogtam meg Justin kezét és felemelve kulcsoltam össze ujjainkat mire Szerelmem el mosolyodott.- Nem tudod mit érzek íránta és azt sem, hogy ő mit érez irántam. Fáj a tudat, hogy veled kell küzdenem de ha ez kell, hogy együtt lehessünk akkor meg teszem.- lendültem kicsit bele ezért Justin csitítani kezdett.
- Nyugi Szívem! Talán hallgasd meg apádat is!- simított végig arcomon.
- Szóval ott hagytam abba, hogy nem tetszik ez a kapcsolat viszont igazad van! Nincs jogom meg mondani, hogy kivel legyél és kivel ne. Ez a te életed és nem óvhatlak meg mindentől. De azt meg kell értened, hogy mindent csak azért tettem vagy mondtam mert féltettelek és a legjobbat akartam neked! Most viszont rá kellett ébrednem, hogy el taszítalak magamtól. Justin el mondta, hogy mennyire szeret és soha nem lenne képes csalódást okozni neked! És amíg ehhez tartja is magát, addig áldásomat adom rátok!- fejezte be és pedig sokkos állapotban álltam földbe gyökerezett lábakkal. Amint magamhoz tértem azonnal apa nyakába ugrottam és öleltem könnyeimnek utat engedve. Azzal, hogy ő áldását adta szívemről szinte mázsás súly hullott le.
- Köszönöm, hogy mellettem vagy!- suttogtam halkan fülébe és éreztem, hogy eltol magától.
- Én mindig itt leszek neked! Még ha te úgy is érzed, hogy nem így van!- mosolyodott el mire az én szám is felfelé görbült.
- Tudom!- mondtam majd Justinhoz léptem ő pedig gyengéden megölelt majd államnál fel emelte fejemet és lágyan megcsókolt.
Ebben a csókban pedig érezni lehetett, hogy ő is megkönnyebbült és boldog.
- Na jó akkor hagylak is titeket most! De később átjöhetnétek hozzánk!- szólalt meg apa kissé zavartan, talán csókunk miatt mi pedig azonnal szét rebbentünk.
- Mindenképp megyünk! Anya is nagyon hiányzik már!-
Meg öleltem még egyszer apát Justin pedig kezet rázott vele amit a világon mindennél jobban esett látni jelen pillanatban.
Még az ajtóból integettünk az egyre távolodó autónak majd vissza sétáltunk közös kis otthonunkba!