7. rész.

Sziasztok!
Íme az új rész! Most is köszönöm az előző részhez kapott véleményeket és a megtekintéseket. Jó látni, hogy már ennyien olvasták a sztorit. Ha nem is mindenki ír kommentárt ebből legalább tudom, hogy sok mindenkit érdekel az írásom. Ez a rész most valamivel hosszabb lett mint ez eddigiek. Talán nem lett a legizgalmasabb amiért bocsánatot kérek. Valahogy el kell indítanom az eseményeket és Tara karaktere elég makacs szóval igen sokat hezitál. Azért remélem így is tetszeni fog. Ha mégsem azt is írjátok meg mert akkor tudok javítani. Nem is fűznék hozzá többet.
Jó olvasást mindenkinek!:)

Reggel álmosan, jobban mondva eléggé komásan ébredtem de minden erőmmel azon voltam, hogy ne késsek el. Nem hiányzik még egy büntetés. Fejemből alig kilátva léptem szekrényemhez és vettem ki pár ruha darabot. Magamra vettem őket majd tükröm elé állva oldalra fontam hajam.
Míg öltözködtem telefonom rezegni kezdett éjjeli szekrényemen majd oda sétáltam és megnéztem. A kijelzőn 2 olvasatlan üzenetet véltem felfedezni. Megnyitottam az elsőt amit Miától kaptam.

" Szia csajszi!
Megyünk együtt suliba? "

Gondolkozás nélkül elküldtem neki igen válaszomat és áttértem a másik üzenetre ami már meglepett.

" Jó reggelt!
Gondoltam megkérdezlek, hogy elvihetlek-e a suliba.
Justin. "

Meglepődtem mivel tegnap leszögeztem, hogy attól mert elviselem és hellyel-közzel nolmárisabb leszek vele az még nem jelenti, hogy jóban vagyunk. Nem akartam vele menni és már amúgy sem lett volna választásom ugyanis az előbb beszéltem meg Miával, hogy vele megyek. Így egy " bocs de nem "-el letudtam az egészet. Tudom, hogy sokak szerint bunkó vagyok amiért még esélyt sem akarok adni a srácnak de már elmondtam az okokat. Miután elkészültem lementem és már kész kávémat kortyolgattam.
10 perccel később kopogtak és biztos voltam, hogy Mia érkezett meg.
- Jóóóóó reggelt csajszi!- köszönt és aprókat szögdécselve lépett be. Komolyan mondom nem értem honnan van már korán reggel ennyi energiája.
- Neked is duracel nyuszi.- mosolyodtam el.- huppanj le még van egy kis időnk.
- Rajtad kívül van itthon még valaki?- kérdezte sejtelmesen de fogalmam sem volt miért.
Válaszom előtt az ablakhoz léptem és nyugtáztam, hogy egy autó sem áll a ház előtt szóval már Brad is elhúzott.
- Nincs, miért?- kérdeztem de mint később kiderült kár volt.
Azonnal a hifihez lépett és bekapcsolta azt majd feltekerte a hangerőt full-ra. Nagyon szeretem a zenét na de ilyenkor? Még szinte állva alszok Mia meg itt ugrál a nappali közepén és énekel.
- Talán jobb lett volna Justinnal menni.- morogtam orrom alatt és reméltem, hogy nem hallotta meg de nem jártam szerencsével mivel abba hagyott mindent és kérdőn felém fordult.
- Mi van Justinnal?
- Semmi hagyjuk.- legyintettem és vissza mentem a konyhába.
- Ugyan már! Ha elkezdted fejezd is be.- jött utánam.
- Jó.- mondtam unottan.- Ő is írt, hogy menjek vele a suliba. De nem akartam.- válaszoltam nemes egyszerűséggel.
- És miért is? Tara mért csinálod ezt? Tudom, hogy nem az erősséged a kedvesség és barátkozás de ez már sok. Amióta megismerted teljesen lekezeled és nem látod mennyire erőlködik, hogy csak egy kicsit is megkedveld.- magyarázta és szokásához híven erősen gesztikulálni kezdett kezeivel pedig össze-vissza hadonászott.
- Először is már van elég barátom. Kettő, igenis kedves vagyok...csak...nem mindenkivel.- hát nem ez volt életem legjobb érve.- Azonkívül nem a legjobb módon fejezte ki eddig barátkozási szándékát. És miért véded ennyire? Tudtommal az én barátnőm vagy.- vontam én is kérdőre majd karomat összefontam mellkasomon.
- Jaj láss már egy kicsit a dolgok mögé. Fiúból van és ők nem arról híresek, hogy jó pofiznak ha barátkozni akarnak. És nem védem de gondolj bele. Most jött ide. Jóformán egy barátja sincs és szinte minden srác kinézi őt. Szerinted mi az a monokli a szeme alatt?- fogalmam sem volt ezért csak megrántottam vállamat.- ha tudni akarod Justint elkapták az egyik szünetben és ellátták a baját. Többen látták amint legalább négyen ütik egyszerre így nem csoda ha ő kapta a többet.- magyarázta és így már világos volt, hogy miért is került büntibe.
- És miért nekem kell játszani megértő jó fej csajt?- kezdtem ingerültebb lenni mivel láttam Mián, hogy nem szándékozik békén hagyni a témával.
- Látom hajthatatlan vagy! Oké akkor másik módszerhez kell folyamodnom.- kezdte el vakarni halántékát és pár másodperc múlva megjelent feje felett az a bizonyos képzeletbeli villanykörte.- Fogadjunk!- kiáltott fel majd a hűtőhöz lépett és kivett két üveg ásványvizet, egyiket pedig kezembe nyomta.- ha te iszod meg hamarabb, békén hagylak és úgy viselkedsz szegény sráccal ahogy akarsz. DE! ha én nyerek akkor össze kell vele barátkoznod!- ördögi mosoly ült ki arcára és bár gyerekes megoldásnak tartottam ötletét, szeretem a kihívásokat és nem mellesleg így leszáll rólam. Tenyerébe csaptam jelezve, hogy áll a fogadás.
- Rendben. 1..2..3!- számolt majd egyszerre emeltük szánkhoz az üveget és hatalmas kortyokat nyeltünk belőle. Láttam rajta, hogy már vörösödik de nem hajlandó feladni. Nyerésre álltam amikor egyik kezével lökött rajtam egy kicsit így kizökkentett és még rám is ömlött a maradék folyadék. Miután lenyelte az utolsó kortyot győztes táncot járt és folyamatosan azt ordította, hogy " győztem, győztem. "
- Ez nem volt igazságos! Csaltál így a fogadás is érvénytelen.- jelentettem ki mire elmosolyodott.
- Már pedig nyertem és neked meg kell tenned amiben megegyeztünk. Vagy gyáva vagy?- húzogatta szemöldökét cukkolva ezzel engem.
- Már miért lennék gyáva? Ugyan kérlek! Nem ijedek meg egy kis kedvességtől.- jelentettem ki és kihúztam magam. Basszus...pont ez volt a célja! Tudja, hogy hatalmas a büszkeségem és nem tűröm el ha valaki gyávának nevez. Ez a csaj hihetetlen...
- Oké akkor amint a suliba érünk akár kezdheted is.- nevetett fel és kezeit dörzsölgette.
Nem válaszoltam neki csak szemeimet forgatva felvettem cipőmet és táskámat majd sietősen kirohantam otthagyva Miát. De nem soká már újra mellettem volt.
- Jaj ne durcizz már! Tudod, hogy szeretlek!- állt elém és kezeit széttárta.
Szerencséjére nem tudok rá sokáig haragudni ezért elfogadtam ölelését. Elengedtük egymást és az út további részét hülyéskedéssel ütöttük el.
Az iskola kapujához érve megláttam Justin amint a falnak dőlve nyomkodja telefonját.
- Na pont ott van. Hajrá!- kezdett el húzni Mia.
Megálltunk előtte amit értetlenül figyelt ugyanis egyikünk sem szólt egy szót se. Hosszú hallgatásomnak Mia vetett véget azzal, hogy oldalba bökött.
- Csá!- köszöntem és indulni akartam be mikor drága barátnőm vissza rántott és szigorúan nézett rám.
- Jó.- sóhajtottam majd egy hatalmas MŰ mosollyal arcomon elkezdtem.- Szia Justin! Hogy vagy ezen a csodás reggelen?- mindketten kérdőn néztek rám. Talán kicsit drámaira sikeredett de ezt hívják iróniának.
- Szia! Hát egész jól...köszi.- mondta Justin kicsit összezavarodva amit nem is csodálok.
Miután megtörtént ez a kis társalgás Mia morgolódva kezdett el húzni maga után.
- Mi van már?- álltam meg ezzel őt is erre késztetve.
- Tara nem erről volt szó! Ismerlek már annyira, hogy tudsz te ennél jobbat is! Kérlek legalább az én kedvemért próbáld meg.- tette össze kezeit. Még mindig fogalmam sem volt, hogy miért van rajta ennyire az ügyön.
- Jó! Majd megpróbálom!- mondtam sértődötten és mint a szélvész elsiettem a terembe. Szinte mindig én voltam az utolsó aki bevágódott most pedig a osztály két stréberét kivéve én voltam az első de még inkább ez minthogy Mia hülyeségeit kelljen hallgatnom.
Leültem a legutolsó padba, lábaimat felraktam az asztalra majd fejemre raktam fülhallgatómat és teljes hangerőre kapcsolva hallgattam a zenét. Teljes átszellemülésem érdekében szemeimet is becsuktam.
Kicsivel később egy kezet éreztem meg lábaimon ami épp lelökte azokat az asztalról ezért az illetőre kaptam tekintetemet és nem mással találtam szembe magam mint Mr. Morgannal a biológia tanárral. Szerintem kitaláljátok, hogy ő is utál de ez már szinte természetes számomra.
- Thomson próbálj már meg viselkedni!- kiabálta ugyanis fülemben még mindig szólt a zene.
Már mindenki a teremben volt és persze a skorpiók már szakadtak a röhögéstől így mikor Mr. Morgan hátat fordított nekem én is csatlakoztam hozzájuk. Hogy min nevettünk? Mr. Morgan férfi léttére élesebb és magasabb hangon tudott kiabálni mint egy nő.
Az óra további részén füzetembe firkálgattam és gondolkoztam. Mia annyira ráakadt erre a " barátkozz össze Justinnal " témára, hogy lehetetlen kijátszani. Szóval a legegyszerűbb az lesz ha megpróbálom mégis emberszámba venni őt. Vagyis barátnőm szavaival élve barátkozni fogok vele!
Döntésemet egy hatalmas sóhajjal véglegesítettem amikor végre kicsöngettek.

***

Végre vége az óráknak. Azt nem mondhatom, hogy a napnak is mivel még hátra van a büntetés de itt a " remek " alkalom, hogy tudjak beszélni Bieberrel.
Oda érve megláttam, hogy csodák csodájára Justin most hamarabb ért ide mint én.
- Szia!- köszöntem neki és mellé guggoltam majd ecsetet ragadva segítettem munkájában.
- Őő..szia!- mondta enyhe meglepődöttséggel.
- Figyi...- szólaltam meg mire rám emelte tekintetét és kíváncsian kezdett vizslatni.- bocs, hogy...izé..bunkó voltam.- nyögtem ki nehézkesen minden szavamat. De amint kimondtam valamiért kicsit jobban éreztem magam.
- Semmi gond!- mosolygott rám.- tudom miért volt.
Erre már nem válaszoltam csak egy apró mosollyal viszonoztam szavait.
Ezután nem sokat beszélgettünk. Mindketten el voltunk merülve feladatunkban. Legalábbis én biztos. Azonban egyszer csak valami hideget éreztem arcomon így odakaptam és rájöttem, hogy Justin összekent.
- Na ne ez komoly?- kérdeztem tőle mire csak felnevetett.
Én sem tétlenkedtem így ecsetemet a rikító kék festékbe mártottam majd egy szép hosszú csíkot pingáltam egyik fülétől a másikig így szája is tiszta kék lett.
Itt már én sem tartottam vissza nevetésemet és mutogatva művemre kuncogtam tovább.
- Óóó szóval így állunk!- mondta és újra rám kent egy újabb adag festéket. És ezt így folytattunk amíg mind a ketten tetőtől talpig tiszta festékesek nem lettünk.
Már hasamat fogtam és úgy nevettem akár egy retardált fóka és Justin is hasonló viselkedést produkált.
Kedves dráma tanárunk azonban rögtön véget vetett kis játékunknak és ordibálás közepette kizavart miket.
Őszintén megvallva elég hosszú ideje nem nevettem ennyit és akármennyire nehéz is ezt kimondani, Justinnak köszönhetem. Mintha csak újra éltem volt a kisgyerekkoromat.
Kiérve még mindig nevettünk...helyesbítek röhögtünk mit sem törődve a bent történtekkel. Ráadásul így egy órával hamarabb szabadulhattunk. Félő volt, hogy ennek holnap megisszuk majd a levét de jelenleg nem érdekelt.
- Tudod, lehet, hogy nem is vagy akkora tapló mint amilyennek gondoltalak!- jelentettem ki és bár kedves megjegyzésnek szántam mégis kicsit hülyén hangzott.
- Te sem vagy olyan undok mint amilyennek gondoltalak!- bökött oldalba és éreztem, hogy vette előző kijelentésemnél a lapot.
Kiérve a pakolóba már csak arra figyeltem fel, hogy Justin kinyitja nekem az anyós ülés felőli ajtót.
- Elvihetlek?- kérdezte és mosolyogva nézett.
- Nekem van egy jobb ötletem.- jelentettem ki és átfutottam majd beültem a volánhoz.- én vezetek!- nevettem fel ördögien és Justin is bár vonakodva de beszállt.
Kezemet nyújtottam a kulcsért és mikor megkaptam azonnal indítottam is a járművet végül pedig fék csikorgatva kanyarodtam ki. Hazáig száguldoztam és párszor rápillantva Justinra muszáj volt mosolyognom ugyanis az a bizonyos halálfélelem jelent meg arcán.
10 perces utunk után házunk elé parkoltam és leállítottam a motort.
- Jesszus!- szólalt meg Justin még mindig övét markolászva.- Honnan kaptál te jogsit? A mikulástól?- ezen a kijelentésén pedig kicsit kuncogni kezdtem mire kis szünet után ő is ezt tette.
- Na jó akkor én megyek! Köszi, hogy " haza hoztál "- formáltam kezeimmel idéző jeleket hisz végig én vezettem. Már nyitottam volna az ajtót mikor karom után nyúlt és gyengéden vissza tartott.
- Várj még! Nincs kedved egy kicsit beszélgetni?- kérdezte félénken.
Nos, most nem tudtam mit válaszoljak. Vegyes érzések kavarogtak bennem. Nem tudtam mit akarok. A mai nap után már nem utálom mivel nagyon jól elvoltunk. A többiekkel is nagyon sokat hülyülök és nevetek de ez most más volt. Úgy éreztem, hogy más lehetek. De még azt sem tudnám mondani, hogy barátok vagyunk. Kevés volt ez a délután ahhoz, hogy ezt könnyedén kijelenthessem. Nem sokszor vagyok labilis az érzéseimmel kapcsolatban de ez most megtörtént. Mindig is határozott típus voltam. Amit elhatároztam azt végez is vittem.
- Nos?- sürgette válaszomat amiről szinte már el is feledkeztem kósza gondolataim miatt.
- Hát nem lehet belőle semmi gond!- halványan elmosolyodtam mire hallani lehetett ahogy fellélegez.
Hogy miért döntöttem így? Nem tudom. Talán csak adni akarok neki egy esélyt. Nem lehet folyton utálkozni.