17. rész.

Sziasztok!
Ismét itt vagyok és hoztam nektek a következő részt. Ennek pedig meg vannak az okai. Első sorban a kommentek!!! El sem hiszem, hogy ilyen sok kommentár érkezett. Ráadásul mind nagyon aranyos, kedves és biztató! Ahogy olvastam őket, folyamatosan mosolyogtam! Szóval nagyon szépen köszönöm! Nagyon sokat jelent ez nekem. A másik ok pedig, hogy most több időm volt írni.
A következő részekről szeretnék annyit elárulni, hogy innentől kicsit felgyorsulnak a történések és eseménydúsabb lesz ahogy azt már ígértem. De minden csak tőletek függ! Ha érkeznek a kommentárok hozom a részt! ( amennyire csak időm engedi! ).
Ismét írtam pár kérdést a végére, hogy könnyebb legyen véleményt írni.:)
Mindenkinek kellemes olvasást kívánok!

Reggel mikor fel ébredtem és magam mellé néztem, azonnal mosoly húzódott a számra hisz Justin édesen szuszogott mellettem. Nem volt szívem felkelteni, mivel ránézve telefonom órájára tudatosult bennem, hogy még csak reggel hat óra van, ezért óvatosan és lassan kimásztam mellőle, pólómat és nadrágomat magamra vettem majd a raktár épület elé sétáltam ahol a nap sugarai kellemesen simogatták testem minden egyes porcikáját. Szerencsére ez egy elég elhagyatott része a városnak így senki nem jár erre.

Nem csináltam semmit csak álltam, gyönyörködtem a napfelkeltében, és mosolyom egyetlen pillanatra sem akart eltűnni arcomról. Meg volt az okom a boldogságra hisz csodálatos volt a tegnap este és amint vissza emlékezek, szívemet melegség önti el, gyomromat pedig apró pillangók szállják meg.

 Amikor már egy ideje kint álltam éreztem, hogy két kéz öleli át derekamat. Azonnal megfordultam és szembetaláltam magam a még kicsit álmos tekintetű Justinnal.

- Jó reggelt Édes!- szólalt meg rekedtes hangon amin csak mosolyogtam.
- Neked is!- karoltam át nyakánál és hosszú, forró csókot adtam neki.
Ezután nem kellettek szavak. Csak egymás szemét fürkésztük. Láttam Justin szemében azt a csillogást ami valószínűleg nálam ugyanúgy meg található. Csak nézett és mosolygott.
De mint minden szép pillanatot telefonom éktelen zaja zavart meg. Vissza futottam is mikor megláttam, hogy ki keres, azonnal éreztem ahogy minden vér eltűnik arcomból.
- Szia Apa!- köszöntem a készülékbe alig hallhatóan.
- Mégis hol a francba vagy?  Csak úgy tájékoztatlak kislányom, hogy ma verseny és megint lemaradtál az edzésről? Neked már semmit nem jelent ez az egész?- vágta fejemhez vádjait és ha lehet még jobban elfehéredtem.
Tény, hogy teljesen igaza volt hisz ismét elfelejtettem az edzést és mostanában nem vagyok a legjobb a versenyeken. De mégis szíven ütött, hogy sokkal jobban bántja a felkészületlenségem mint az, hogy jól vagyok-e.
- Köszönöm, hogy ennyire aggódsz értem!- vetettem oda neki flegmán. Soha nem beszéltem még vele tiszteletlenül de most kikívánkozott!- Nem kell aggódnod ugyanis azonnal indulok a pályára és edzek egyedül.- mondtam fülemhez szorítva a telefont és közben öltözködtem.
- Na azt már nem! Még képes vagy és el lógsz! Fél óra múlva legyél a pályán, Brad ott fog várni!- mondta majd válaszomra nem várva rám csapta a telefont.
Teljesen ledöbbenve zuhantam az ágyra és csak magam elé meredve próbáltam felfogni az iménti beszélgetést.
Szinte teljesen rideg módon beszélt velem. Nem is értem hisz köztünk mindig is egy nagyon jó kapcsolat volt.
- Mi történt?- guggolt elém Justin és térdemet kezdte simogatni ami nagyon jó érzés volt.
- Össze vesztem apámmal!- mondtam könnyeimet sikeresen vissza tartva. Nem szerettem volna ha sírni lát!- de ezzel most ne foglalkozzunk. Van kedved ki jönni velem a pályára? Muszáj edzenem hisz este újra verseny.
- Hát...őőő...oké!- mondta kicsit határozatlanul de számomra ez most nem is volt fontos. Csak az a lényeg, hogy eljön.
-  Szuper!- ugrottam fel kicsivel jobb kedvel majd maradék cuccomat össze szedtem valamint meg vártam míg Justin is elkészült és már indultunk is. A kocsimmal most nem törődtem. Gondoltam, hogy Brad kihozza a sajátját.

Mikor odaértünk Bátyám már várt engem, vagyis minket. Kiszálltunk és oda sétáltunk hozzá kézen fogva. Néha oldalra pillantva észre vettem, hogy Justin meglehetősen feszült valamiért. Óvatosan vissza rántottam majd elé álltam.

- Valami gond van?- kérdeztem, közben pedig arcát simogattam.

- Nem, semmi. Miért kérdezed?

- Csak olyan feszültnek tűnsz.

- Tényleg semmi gond Kicsim!- mosolyodott el.- de menjünk mert Brad már vár.

- Oké!- mondtam és ráhagytam hisz lehet, hogy csak én láttam rosszul.

- Sziasztok szerelmesek!- köszönt tesóm.- látom már minden rendben van.

- Igen. Szerencsére.- fűzte hozzá Justin és közben derekamra csúsztatta kezét.

- Na én akkor megyek is, mert még a végén szégyent hozok apára.- jelentettem ki akár egy durcás kis gyerek, hangomban pedig érezni lehetett a szarkazmus erős jelét.

- Húgi! Apa csak aggódott érted. Eltűntél este és azt sem tudtuk hol vagy. Ne húzd fel magad!- próbált nyugtatni de ahogy az általában lenni szokott, ettől csak még idegesebb lettem.

- Aggódott? Ha tudni szeretnéd még csak annyit sem kérdezett, hogy jól vagyok-e? Azonnal azzal jött, hogy már nem számít nekem semmit a versenyzés pedig ha egy kicsit is ismerne tudná, hogy ez az életem.- mondtam indulatosan.- de most hagyjuk. Vezetés előtt nem akarok ideges lenni!

- Ahogy gondolod!- adta meg magát Brad, én pedig ezt válasznak be tudva elindultam a kocsihoz és kezdetét vette az edzés.

* Justin szemszöge

- Együtt voltatok este?- kérdezett rá Brad amint Tara halló távolságon kívül volt.

- Igen! Minden tökéletes volt és ezek után csak még jobban szeretem őt.- néztem kocsija távolodó körvonalait.- pontosan ezért egyre nehezebb titkolóznom előtte.- sóhajtottam fel.
- Hát akkor ne tedd! Előbb-utóbb úgyis minden kiderülne és te is tudod, hogy akár mikor tudja meg, ki fog akadni. Fent áll annak is az esélye, hogy lebuksz. Szóval jobb lenne ha tőled tudná meg!
- Igazad van!- mondtam kis gondolkozás után. Ha már kiderül, nekem kell elmondani mindent.
- Hidd el, jobb lesz így! Ha el mondod neki az igazat, az még nem jelenti azt, hogy köztetek mindennek vége.- mosolygott biztatóan.

Ezek után csak csendben álltunk és figyeltük ahogy Tara futja a köröket. Ám csak fél szemmel tudtam nézni őt hisz folyamatosan figyeltem, nehogy fel bukkanjanak a fekete sárkányok.

* Este

Miután Tara befejezte az edzést, sikerült a délutánból még pár órát kettesben töltenünk a verseny előtt.

- Justin! El jössz ma megnézni?- kérdezte tőlem váratlanul sétálás közben. Tudtam, hogy ismét hazudnom kell neki amitől el komorodtam.

- Ne haragudj de ez most nem megy.- válaszoltam egyszerűen és reménykedtem benne, hogy nem feszegeti tovább a témát.

- De mégis miért nem? Justin nagyon furcsa vagy!- állt velem szembe és mélyen szemeimbe nézett.- Egyszer boldog vagy, de máskor pedig komoly, feszült és zárkózott. Nekem pedig semmit nem mondasz pedig talán tudnék segíteni.

- Azt most nem tudom elmondani, hogy miért. De találkozzunk a verseny után nálunk és elmagyarázok mindent!- mondtam még mindig komoly arc kifejezéssel.

- Rendben!- mondta majd szorosan hozzám bújt.

Most már éreztem, hogy nem titkolhatom tovább. De féltem is. Féltem, hogy talán most ölelhetem utoljára. Talán furcsa, hogy 19 évesen ilyet mondok de úgy érzem benne megtaláltam a tökéletes lányt. El tudnám vele képzelni az életemet. Erre itt ez a hazugság köztünk. Már az elején tudtam, hogy nem lesz egyszerű, én mégis bele mentem és ezzel saját magamat kevertem bajba!

1. Mit gondoltok Tara és az apja közti konfliktusról?
2. Ha Justin elmondja Tarának az igazat, hogy fog reagláni Tara?
3 Ki a kedvenc szereplőtök?
4. Miért? ( előző kérdés )