30. rész.

Sziasztok!

Ismét új résszel jelentkezek! Tudom, hogy nagyon sokat kellett rá várni és sajnálom de mostanság kicsit más felé jártak a gondolataim és nem is igazán volt ötletem, hogyan is kellene megfogalmaznom a gondolataimat ebben a részben. Azért remélem nem pártoltatok el a blogtól és számíthatok a kritikátokra, véleményetekre most is! 

Kellemes olvasást kívánok mindenkinek! 

                                                - lovegirl -

* Brad szemszöge

Borzasztó mérges voltam. Mérges voltam Melissára amiért ennyire átvert. De talán magamra talán mérgesebb voltam, hisz éveken át bábnak használt és ki tudja, hogy hány sráccal csalt meg a hátam mögött én pedig vakon meg bíztam benne és szemet hunytam minden idióta dolga felett.

Most tudom, hogy jól cselekedtem. Tudtam, hogy Tara mellett kell állnom. Ezért pedig nyugalom uralkodott el rajtam.

- Kérlek gyorsan szedd össze a cuccaidat és ne csinálj jelenetet.- szóltam Melissának mielőtt még beléphettünk volt a bejárati ajtón.

- De ennek nem kellene így lennie. Felejtsünk el mindent és kezdjük újra.- simította egyik kezét arcomra és viszont el húzódtam.

- Ennek pontosan így kell lennie. Nem tudok és nem is akarok neked meg bocsájtani.- szögeztem le és bár ordítani tudtam volna mégsem tettem. Még a szavaimat sem érdemelte meg.

- Jó! Ahogy akarod! De hidd el nekem, hogy ezt még keservesen meg fogod bánni.- fenyegetett meg újra.

- Tudom, tudom ezt már mondtad! Na essünk túl rajta.- tártam ki előtte az ajtót.

- Végeztél már?- kérdeztem unottan.

- Igen!- köpte oda ingerülten és csapkodni kezdte maga előtt bőröndjét.

- Meg mondtam. Nem kell a dráma!- fogtam le kezeit és ki tessékeltem szobámból.

- Lehet, hogy most ki dobsz! De nem most látsz utoljára Brad! Ezt garantálhatom neked.- kacsintott egyet és ki libegett a házból. 

Be csuktam előttem az ajtót és mély levegőt vettem, amit lassan fújtam ki a nap befejezése képpen.

Már épp le csukódni készültek szemeim, hosszas próbálkozás után amikor is telefonom csengése rántott vissza a valóságba.

Unottan vettem fel meg sem nézve ki hív ilyenkor. Lehet már vagy hajnali egy is...

- Igen?

- Szia bratyókám! Hogy vagy?- szólt bele Tara és hangja meg bánó volt.

- Már jobban. El ment.- osztottam meg vele is tömören a történteket.

- Én...én sajnálom! Nem kellett volna így viselkednem. Csak hát tudod...milyen vagyok.- magyarázkodott, arcomra pedig egy kis mosoly ült ki.

- Tara nyugi! Semmi gáz. Sőt! Ha nincs ez a mai balhé, talán sose jövök rá Melissa dolgaira. Szóval még én vagyok hálás neked.

- Örülök, hogy megjött az eszed! Épp ideje volt. Én mindig mondtam neked, hogy ez a lány egy...

- Hagyd! Nem érdemli meg, hogy felidegesítsd magad megint.- csitítgattam.

- Igaz!

- Na de te és Justin? Remélem még él és nem haraptad le a fejét.

- Nálunk minden rendben! Itt ül mellettem és azon kívül, hogy meg karmoltam a verekedés közben kutya baja!- nevetett fel és halottam Justin is ahogy kuncog a háttérben.

- Akkor jó! Örülök, hogy minden rendben van! Viszont én most megyek. Le ragadnak a szemeim. Majd beszélünk Hugi! Szeretlek!- köszöntem el és küldtem egy puszit a készüléken keresztül. 

- Én is szeretlek és bármikor szívesen látunk itt! Gyere minél hamarabb!- köszönt el ő is és letettük.

Ezután szinte azonnal el nyomott az álom...


Kissé kómásan ébredtem mégis kipihentnek éreztem magam. A tegnap történtek után a szabadság érzete járta át minden porcikámat. Lazán sétáltam le a lépcsőn majd apa irodája előtt meg torpantam ugyanis egy ijesztően ismerős hang csapta meg a fülemet.
- Igaz minden szó amit mondtam! Úgy éreztem tudnia kell az igazságot hisz mégis csak a lányáról van szó! Én is aggódok érte és nem hiszem, hogy azzal a Justin gyerekkel biztonságban lenne.- hangzottak el ex barátnőm szájából az ostoba és hazug szavak.
Csak egy dolgot tehettem.
- Te meg mégis mi a francot keresel itt? Tegnap nem magyaráztam el elég érthetően, hogy nem akarlak többé itt látni?- rivalltam rá dühösen.
- És én nem mondtam el elég világosan, hogy nem akkor láttál utoljára?- vágott vissza kérdéssel majd győzedelmesen hátra dobta szőke haját.
- Apa ne higgy neki!- fordultam apához aki sokkolva és értetlenül nézett ránk.- Tara tényleg Justinnal van de biztonságban! Én láttam, hogy szeretik egymást!
- Azonnal vigyél el hozzájuk!- mondta halkan kezei mégis ökölbe szorulva pihentek az asztalon.
- Ezt nem tehetem!- jelentettem ki makacsul.
- Nem mondom még egyszer Brad! Vigyél el hozzájuk!- ismételte meg tagoltan.
- Egy feltétellel: Nem lesz balhé!
- Nem ígérek semmit!- kapta fel kabátját és az ajtó felé indult.
Akárcsak Tarát hallottam volna. Mind a kettő makacs és forróvérű.
Én is elindultam és meg próbáltam lenyugtatni apát mielőtt még elindulunk.
- Apa várj!- fogtam meg vállát és vissza rántottam.
- Mégis mire? Ki tudja mit csinál az a szemét a lányommal.
- Nem csinál semmit. Ő nem olyan.
- Tyronról is ezt hittük és tudjuk mi lett a vége. Ennek a kis senkiházinak is csak addig kell majd amíg az érdekei úgy kívánják. Tara nem más neki mint egy tárgy amit bármikor eldobhat.
- Nézd! Tudom, hogy aggódsz érte! Én is aggódok. De ha ezt így folytatod örökre meg fog gyűlölni. A saját szememmel láttam, hogy boldog és szerelmes. Justin pedig viszont szereti. Ott hagyta a sárkányokat! Ha látni akarod, elviszlek hozzá! De a saját érdekedben ne csinálj hülyeséget mert nem fog neked meg bocsájtani!- szögeztem le neki és csak reménykedni tudtam, hogy átgondolja szavaimat. Pár másodperc hallgatás után újra meg szólalt.
- Induljunk.- sóhajtott nagyot én pedig ezt bele egyezésnek vettem. Láttam rajta ahogy rá jött, csak egy hajszál választja el attól, hogy a lányát soha többé ne láthassa. Fel fogta, hogy bármennyire is óvni akarja, ezzel csak még jobban eltaszítja magától.

* Tara szemszöge

- Justin add vissza légyszíves!- kértem tőle vissza a távirányítót hisz folyamatosan idióta műsorokra kapcsolgat!
- Nem!- mondta sértődötten és mellkasán össze fonta kezeit.
- Egy nagy gyerek vagy!- nevettem el magamat.- de ha nálad nem ér a szép szó akkor máshoz kell folyamodnom.- gyorsan pattantam fel a kanapéról és futni kezdtem felé ő pedig előlem.
- Justin ne csináld már!- nevettem miközben ő fel ugrott a konyha pultra és onnan nyújtogatta rám nyelvét.
- Egy feltétellel oda adom!- kezdte gondolkozva!
- És mi lenne az a feltétel?
- Ha ki veszed innen.- mondta és nadrágjába rakta a készüléket.
- És most komolyan azt hiszed, hogy nem merem?
- Én ilyet nem mondtam. Ha ki veszed a tied! Ha nem, azt nézzük amit én akarok.
- Akkor gyere le onnan.- mosolyogtam rá mire elém ugrott és karjait derekam köré fonta.
- Nos mire vársz?- kérdezte s közben farkas szemet néztünk.
- Hova sietsz?- kérdeztem majd közelebb hajoltam hozzá és puha ajkaira tapadtam.
Nem ellenkezett így hát folytattam. Végig simítottam izmos mellkasán majd hasán amit egy-egy apró nyögéssel nyugtázott. Ő sem tétlenkedett mivel kezei fenekemre tévedtek és hol simogatta, hol pedig erősen bele markolt.
Lassan elindultam a kanapé felé ismét, Justin pedig szorgalmasan követett majd le löktem és rá feküdtem.
- Ez jobb mint amire számítottam.- jelentette ki győzedelmesen és újra ajkaimat kereste sikeresen.
Nem válaszoltam csak bele mosolyogtam csókunkba és folytattam előbb abba hagyott tevékenységemet.
Pólóját óvatosan és lassan húztam fel felé ám ő pillanatok alatt le dobta azt magáról. Talán egy kicsit ki lehet éhezve. Következőnek nadrágját vettem célba és azt is kínzó lassúsággal igyekeztem le hámozni róla. Most viszont nem avatkozott közbe. Mikor már a boxernél jártam végig simítottam combjait majd bele nyúltam alsójába és ki vettem a távirányítót.
- Köszi!- hajoltam füléhez és érzékien súgtam bele ezt az egy szót, ezek után pedig felálltam és vissza gomboltam ingemet amit Justin időközben vett le rólam.
- Ez most komoly?- kérdezte teljesen lesokkolva.
- Azt mondtad vegyem ki! Meg tettem nem?- mosolyogtam sunyin majd le ültem mellé és kapcsolgatni kezdtem a csatornák között.
Szemem sarkából láttam, hogy a csalódottság és a kielégületlenség érzelmei váltakoznak arcán.
- Ne tedd ezt velem kicsim!- bújt oda hozzám és arcomat simogatta ezzel arra késztetve, hogy rá nézzek.
- Máskor tudni fogod, hogy nem érdemes velem packázni!- kacsintottam rá, nyomtam szájára egy kis csókot majd fel álltam és a konyhába igyekeztem.
Szívem szerint én sem hagytam volna abba kis akciónkat de ki hagyhatatlan volt látni azt az arcot amit vágott. Én is nagyon élvezem valahányszor csak hozzám ér vagy meg csókol. Nem gondoltam volna, hogy fogok még ennyire szeretni valakit mint Őt. És most már úgy tűnik nyugodtan élhetjük az életünket. Bár azért azt sajnálom, hogy apa nem áll mellettem. Nem érti meg, hogy ez az én életem és, hogy felnőtt nő vagyok aki már tud dönteni. Tudom, hogy félt mert az egyetlen lánya vagyok de ez már túlzás amit ő csinál. Remélem minél hamarabb be fogja látni, hogy az amit most csinál nem vezet semmire és ugyan olyan lehet a viszonyunk mint régen.
Nem szeretném Justint elveszíteni de apát sem. Mindkettőjük fontos személy az életemben. Na és persze Brad. De ő tudom, hogy mindig mellettem áll bármit is teszek vagy bárkivel is legyek!