10. rész.

Sziasztok!
El sem hiszem, hogy már a 10. résznél tartunk. Talán nem nagyon dolog,de nekem mégis sokat jelent. Még csak nem rég kezdtem el a történetet,és már 3000+ az oldalmegtekintés! Imádlak titeket és remélem még sokáig fogtok olvasni!:) Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy írjatok kommentárt,mert bár nem ahhoz fogom kötni a blog fennmaradását,de nagyon jól esik. Vagy,ha valami építő kritikát kapok az sem gond, annak is nagyon örülnék. De fontos a véleményetek és egy kicsit szomorúan látom, hogy az utolsó 3 rész óta megakadtunk a 3-4 kommentnél. Remélem azért még nőni fog ez a szám!
De nem is " dumálok " tovább. Mindenkinek kellemes olvasást kívánok a részhez!:)

U.i.: A 10. rész alkalmából ez a rész csak Justin szemszögéből íródott.és szerintem elég eseménydús is lett, ezen kívül sok minden kiderül Justinról. Remélem páran örültök neki!!:))

* Justin szemszöge.

Amint ágyamon feküdtem ötletek milliói repkedtek fejemben,de valahogy egyik sem tűnt megfelelőnek. Elmondhatnék mindent Tarának utána viszont csak a megbocsájtásában bízhatnék és abban, hogy megérti a helyzetemet. De erre van a legcsekélyebb esély. Tanácstalan vagyok. Elképzelem,ahogy épp szobájában készülődik és minden gondolata csak akörül forog, hogy ma földbe döngöl. És ha teljesen őszinte akarok lenni,akkor az érzéseim okozta gyengeségem miatt ez nem is lesz nehéz számára. Talán szégyen,de elfog a félelem, hogy alig pár óra múlva ott leszünk a pályán. Félek, hogy a szemében most nem azt a ragyogó csillogást fogom látni,mint sokszor mostanában, hanem gyűlölettel és megvetéssel teli szemeket. Néha azért egy kicsit jó, hogy nem tudja az igazat mivel így apám is nyugodt és én is,Tara közelében tudok lenni minden gyűlölet nélkül.
- Justin,készülj! Kimegyünk a pályára.- nyitott be apa bármilyen jelzés nélkül,de amint elmondta miért jött,már újra ajtó csapódásra lettem figyelmes.
Engedelmesen felkeltem és öltözködni kezdtem. Felmerülhet a kérdés, hogy miért tartok tőle ennyire. Nos, a válaszom egyszerű. Ha nem úgy megy valami,ahogy azt ő eltervezi, akkor abból balhé van. Párszor megpróbáltam szembeszállni az akaratával,de mindig én húztam a rövidebbet. De nem csak egyszerű büntetésekről beszélek. Nem! Ő a szobafogság helyett három napra bezárt a pincébe és csak annyira jött be, hogy enni adjon. És mindez csak azért,mert nem akartam megtenni neki valamit. Egy hete pedig volt vele egy kisebb vitánk,már magam sem tudom miről. De akkor viszont egy hatalmas monoklival jutalmazott meg tettem miatt.
Tisztában vagyok vele, hogy a suliban mindenki úgy tudja, hogy pár srác vert meg,de jobb is,ha ez a verzió terjed. Inkább ez,minthogy kiderüljön az igazság. Egyébként,pedig bármennyire is szigorú,és akármennyire is viselkedik,sokszor vadállat módjára ő akkor is az apám. A családomból senkitől nem várhatok segítséget egy-egy fenyítés alkalmával. Van egy tizenhárom éves húgom,akit nem szívesen keverek bele ilyesmibe és van anya,aki pedig pont úgy viszonyul apához,ahogy én is. Ezért is bólintott rá a tervre első szóra. Mert fél. A húgom pedig nem igazán tudja,mi is folyik a háttérben. Az utóbbi pár napban egy helyen találtam nyugalmat,és egy kis boldogságot, és ez Tara közelében volt. Mellette elfelejtem azt, hogy mi vár rám otthon. Annyira elvarázsol, hogy olyankor nem érdekel senki és semmi rajta kívül. Teljesen kizárom a külvilágot és csakis rá figyelek.
Miután elkészültem lementem a nappaliba,ahol már a többiek vártak. Eddig valahogy fel sem tűnt,és nem igazán érdekelt,de most valamiért észre vettem, hogy a banda össze tagja kopasz, agyontetovált izomkolosszus. Kivéve egy embert. Ez pedig Tyron. Ő már gyerekkorom óta a legjobb barátom,és mivel szereti az autókat,apa őt is bevette. Mindenki mosolyog rám és haverként kezel,pedig tisztán látszik, hogy ez csak látszat. Ha nem én lennék a legjobb,és apa fia,akkor elintéznének. Mindegyikőjüket csak az érdek hajtja. Tyron az egyetlen,aki még törődik velem. Akit még érdekel,mit is gondolok vagy érzek.
A kocsimba ülve hatalmasat sóhajtottam. Érdekes este elé nézünk...

**

Már vagy a harmadik körömet futom,és mindig csak a második vagy harmadik vagyok. Nem tudok koncentrálni. Nem megy! Ahogy elhaladok apa előtt,látom az arcán, hogy irtó dühös. Nem akarok kiszállni és elé állni. Nem akarok kiabálást és veszekedést. Semmi kedvem nincs hozzá. De muszáj,hisz' vége a versenynek. Amint leállítottam a motort és kiszálltam autóból,még azt sem vártam meg,míg oda értem mellé. Már a távolból hallottam,ahogy ordít. Lassú léptekkel közelítettem kezeim,pedig ökölbe szorultak.Nem szándékoztam tettlegességet alkalmazni,de nehéz volt türtőztetnem magam. Már évek óta,minden érzelem elvan bennem nyomva. Szeretet, csalódottság, boldogság, düh.
- JUSTIN NEKED MI A FRANC BAJOD VAN? MI VOLT EZ? MEGMONDOM NEKED! SEMMI! ÉRTED? SEMMI!!- ordította torka szakadtából,miközben nyakán minden ér kirajzolódott. Kissé megtorpantam,de öklöm szorítása nem engedett, csak még erősebb lett.- Ha ilyen lesz este is a teljesítményed,ne is kerülj a szemem elé!- mondta nyugodtabb,mégis annál fenyegetőbb hangnemben.
Végig néztem mindenkin és lenéző pillantásokkal találtam magam szemben. Egyedül Tyron szemében láttam együttérzést ,mi most mindennél jobban esett.
Amint végzett szidásommal,mindenki elindult autójához és én is ezt tettem,de apa visszafordult majd megállított.
- Neked itt kell maradnod és gyakorolnod!- mondta,majd válaszomat meg nem várva hagyott ott,ahogy mindenki más is.
Ha lehet most még dühösebb lettem,mint eddig voltam. Miért teszi ezt velem? Senki mást nem fog ilyen keményen,mint engem. Ez igazságtalan. Kocsim ajtaját erősen becsaptam magam után és percekig csak kormányomat szorongatva fújtattam. Mikor dühöm kissé alábbhagyott,elindultam. Gondolataim még mindig nem hagytak,de mérgem miatt most valahogy jobban vettem az akadályokat. A második kör után teljesen higgadt voltam. Kiszálltam járgányomból és a motorháztetőre ülve pihentem meg. Nem vágytam most semmire,csak egyre. Arra vágytam, hogy bárcsak Tarával lehetnék. És nem csak barátként. Nem csak beszélgetni akarok vele,hanem ölelni és óvni. Hülyeségeket akarok vele csinálni. Olyanokat,amiket mással nem tudnék. Szeretnék úgy el aludni, hogy a karjaimban tartom.
- Te meg mi a francot keresel itt? Ráadásul,a fekete sárkányok kocsijával?- kérdezte mögöttem egy hang és félve,bár,de megfordultam,de mivel a sötétben állt,csak alakját tudtam kivenni. Majd mikor előrébb sétált megláttam magam előtt Bradet.- Azt kérdeztem mit keresel itt?- tette fel újra kérdését,ám annyira meglepődtem, hogy egyetlen egy hang sem jött ki torkomon. Hosszú percekig csak álltunk egymással szemben. Fogalmam sem volt,mit is mondhatnék neki.
- Nézd Brad, megmagyarázom!
- Azt kétlem, hogy ezt anélkül megtudnád magyarázni, hogy szét ne verjem a képed!- köpte oda szavait,én pedig éreztem, hogy ez valóban így van. De mégis meg kell próbálnom.
- Nem tudsz mindent. Végig kell hallgatnod!- szólaltam meg valamivel erélyesebb hangon,mire kezeit össze fonta mellkasa előtt.
- Tudod Justin,amikor megismertelek azt hittem,jó srác vagy! Sőt még annak is örültem, hogy a húgommal közelebb kerültetek egymáshoz. De az, hogy te nagy valószínűséggel a fekete sárkányok egyik aljas tagja vagy, mindent megváltoztat.
- Hallgass meg!- kiabáltam rá. Még bennem volt az apával való veszekedésem feszültsége és most ez is.- Először is;soha nem bántanám meg a húgodat. És nem vagyok olyan,mint a többiek. Ők tényleg bármire képesek,én azonban nem!- vissza ültem kocsimra és elmeséltem neki mindent. Féltem, hogy közbe vág és ott helyben megöl,de nem tette. Amint fény derült mindenre és, hogy miért is mentem bele láttam rajta, hogy erősen gondolkozik.- Nos, ennyi,amit el tudok neked mondani. De,kérlek gondold át, hogy mit teszel. Ha elmondasz mindent Tarának,akkor a többiek szállnak rá és annak sokkal rosszabb vége lehet.- mondtam teljesen nyugodtan,majd beszálltam járművembe.
- Állj!- kiabált utánam,mikor már ajtómat csuktam volna be.- Na ide figyelj,Bieber!- hajolt közelebb.- Utolsó mocskos húzás volt ez részedről,még akkor is,ha apád találta ki az egészet. Te pedig nagyon vigyázz magadra,mert csak egy rossz húzásod lesz,és véged! Csak egyszer kell megbántanod Tarát,és nem lesz több esélyed!- mondta halkan,és épp olyan fenyegetően,ahogy nemrég apám is beszélt hozzám.
Be kell látnom, hogy teljesen igaza van. Én sem tartom magam többnek,mint egy szemétládának. De eszem ágában sincs megbántanom Tarát. Csak még azt nem tudom, hogy tudnék kimászni ebből az egészből. Csak reménykedni tudok abban, hogy Brad nem mondd el semmit Tarának,hisz' akkor hatalmas bajba keverheti őt. Nem ismeri még a fekete sárkányokat,és nem tudja,mire képesek azért, hogy nyerjenek. De bele sem merek gondolni abba, hogy Tarának valami baja eshet miattam. Az nem történhet meg!
- Meg kell ígérned, hogy nem szólsz Tarának! Még nem tudhat semmit! Meg kell bíznod bennem. Később mindent elmondok neki,de most még túl veszélyes lenne számára!- hangom határozott és komoly volt. Láttam arcán, hogy ezeket ő is belátja.
- Majd még meglátjuk! De ne felejtsd,amit mondtam!- azzal ott hagyott.
Most bűntudatom még erősebb lett, hogy Bradet is bele kevertem ebbe. Megértem, hogy nem tudja mit tegyen. Vagy hallgat rám és nem tesz semmit, hogy megvédje Tarát,és akkor hazudnia kell húgának, vagy pedig el mondd mindent,és ki tudja,mi lesz. Ő csak védeni akarja a testvérét. Én sem tudnám mit tennék,ha ez Jazzyvel történne.
Haza érve láttam, hogy apa dolgozójában ég a villany,ezért óvatos léptekkel mentem fel szobámba átöltözni,ugyanis hamarosan újra a pályán leszünk, csak akkor már Tara is ott lesz. Ágyamra ülve megláttam álarcomat. Mérgemben felkaptam majd hatalmas erővel a falhoz vágtam. Mindenről ez a nyavalyás maszk tehet. Ez az apró tárgy teljesen felforgatta az életemet. Ha nem lenne,nem kellene hazugságban élnem. Akkor talán minden rendben lenne,és már Tara is az enyém lehetne. Lerogytam a földre és utat engedtem könnyeimnek. Soha nem voltam gyenge és érzelgős típus,de most jól esett sírni. Bár ez még mindig nem old meg semmit....