14. rész.

Sziasztok!
Tudom , hogy tegnapra ígértem a részt de volt egy-két dolgom és nem nagyon értem rá. De most itt vagyok és véleményem szerint egy érzelmekkel és eseményekkel teli részt hoztam. De mielőtt még olvasni kezdenétek, nagyon szépen szeretném megköszönni a sok hozzászólást. Talán még nagyon az elején kaptam ennyit és most ezeknek hála, hogy voltak ötleteim és egy jó részt hoztam össze. Remélem mindenki meg tartja jó szokását és esetleg páran még csatlakoznak a kommentelők táborához. Ezenkívűl továbbra is várom a rendszeres olvasókat:)
Mindenkinek nagyon jó olvasást kívánok a részhez és remélem elnyeri a tetszéseteket!


Ajkait enyéimen érezni valami elmondhatatlan érzés volt. Puha érintése pedig csak még jobban arra sarkallt, hogy ne hagyjam abba. Kezeivel sem tétlenkedett amik végig arcomat simogatták, majd néha-néha hajamba túrtak. Én sem tettem másképp így egyik kezemmel mellkasán támaszkodtam másikkal pedig nyakát cirógattam, aminek következtében gyakran megremegett teste. Ám csodás pillanatunk nem tarthatott örökké mivel valamilyen oknál fogva elhúzódtam tőle. Tény, hogy boldogan viszonoztam csókját és nem volt ellenvetésem semmi ellen de amint el szállt szemem elől az a bizonyos rózsaszín felhő ráébredtem, hogy mit is teszek éppen. Abban a pillanatban hatalmasat csalódtam magamban. Jön egy fiú akit először ki nem állhatok majd alig pár héttel később a karjaiba vetem magam és feladom minden eddigi elvemet.
- Ne haragudj Tara! Szörnyen sajnálom.- mondta és bár nem láttam arcát mivel háttal ültem neki mégis el tudtam képzelni, szomorú tekintetét.
- Nincs mit sajnálnod.- fordultam újra felé.- nem tiltakoztam de...de meg kell értened, hogy szerintem ennek nem szabadna így lennie.
- Talán igazad van.- nézett mélyen szemeimbe és kezem után nyúlt majd óvatos, lassú mozdulattal simogatni kezdte azt.- de be kell valljam, hogy én nem bántam meg! Nem, mert ez volt már nagyon régóta a legszebb és legcsodálatosabb pillanatom.- mosolyodott el.- Én..én nem akarok rád erőltetni semmit de csak egy okot mondj kérlek, hogy miért nem szabad ennek így lennie!
- Te ezt nem értheted!- förmedtem rá akaratom ellenére is és ezt pillanatokon belül megbántam hisz olyan kedvesen és gyengéden bánik velem.
- Lehet, hogy mégis. Csak próbáld meg elmondani.- mosolyodott el biztatóan.
- Oké.- mondtam ki sóhajtva.- úgy igazítottam és építgettem mindig is az életemet, hogy az kedvezzen a versenyzésnek. Mindig is azon voltam, hogy nehogy valaki közém és az álmaim közé állhasson.
- És én lennék ez a valaki!- mondta ki halkan és csalódottan.
- Nézd én nem akarlak megbántani de...de megjelentél az életemben és minden megváltozott. És ami a legjobban idegesít az, hogy én változtam meg a legjobban. Mindig is egy megtörhetetlen és erős lány voltam. Soha nem féltem semmitől és kivívtam mindenki tiszteletét. De amióta itt vagy folyamatosan gyengének érzem magam.- mondtam ki teljesen őszintén érzéseimet.
- Nem szabad félned az érzéseidtől. Attól semmivel nem leszel sebezhetőbb ha belátod, hogy ember vagy aki érez. Be kell vallanom, hogy én többet érzek irántad és ez ellen ha tudnék sem tennék semmit.- mondta és szívem hatalmasat dobbant. Tudni azt, hogy ő így érez és valahol én is, újra határozatlanná tett.- És tudnom kell, hogy minden érzelmem hiába való, vagy te is táplálsz valamit irántam.- szögezte le határozottan nekem pedig fogalmam sem volt, hogy mit is válaszoljak erre a kérdésre.
- Nekem most mennem kell.- szólaltam meg hosszas gondolkodás után és hirtelen felálltam majd gyors léptekkel sietni kezdtem.
- Csak annyit mondj, hogy igen vagy nem. Ha nem, akkor ígérem békén hagylak.- hallottam kiabálását hátam mögül.
- IGEN!- ordítottam neki vissza és már éreztem, hogy torkomat fojtogatják könnyeim.- most örülsz?
 Láttam, hogy meglepődik ám egyre csak közeledik felém. Majd mikor elém ért, Deja vu érzés fogott el mivel ismét szememet és számat vizslatta felváltva.
- Ha tudni szeretnéd akkor igenis örülök.- mondta nevetve majd letörölte arcomról a legördülő könnycseppet és mielőtt feleszméltem volna, nyelveink újra gyönyörű keringőben fonódtak össze. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy szívem ellen harcolok. Szívemmel hisz saját magamat állítom meg abban, hogy boldog legyek. Be kellett magamnak látnom, hogy szeretem őt!
- Szeretlek!- suttogta ajkaimba amitől libabőrös lettem.
- Én is!- mondtam felszabadultan, és jelen pillanatban már nem érdekelt más. Önfeledten élveztem érzéki csókunkat.
Hosszú idő elteltével kénytelenek voltunk elválni egymástól levegőhiány miatt ezzel megszakítva ezt a csodát.
Újra szemeibe nézve megláttam, mennyire csillognak azok. Én pedig fülig érő mosollyal figyeltem őt.
- Tara Thomson, lennél a barátnőm?- kérdezte én pedig örömmel és hevesen bólogattam. Magam sem tudom miért de érzelmeim beismerése után már nem bántam, hogy más ember vagyok.
- De...de ez egyenlőre maradjon titok!- kértem meg hisz még nem állok készen arra, hogy mindenki tudjon kettőnkről.
- Rendben! Most viszont farkas éhes vagyok úgyhogy gyerünk és együnk valamit.
- Benne vagyok.- mondtam nevetve és kezeinket összekulcsolva sétáltunk a kocsihoz.
Amit akkor éreztem az leírhatatlan volt számomra. Soha nem voltam még ilyen boldog. Még a versenyeken sem! Tőlem szokatlan módon most ugrálni tudtam volna örömömben. Ha bele gondolok, hogy annak az embernek vagyok a barátnője akinek már csak a nevét is undorral ejtettem ki mosolyognom kellett.
- Min mosolyogsz?- kérdezte Justin és egyik kezét combomra simította.
- Semmin, csak ez egy kicsit abszurd számomra. Nem rég még utáltalak és szóba állni sem voltam hajlandó veled, most pedig itt ülök melletted a barátnődként.- mondtam magamon és lehetetlen szituációnkon nevetve.
- Tudod mit? Felejtsük el a múltat. Élvezzük a jelent, a jövőt pedig bízzuk a sorsra.
- Igazad van!- nevettem rá és megszorítottam kezét.
Gyorsan történt minden mégis élveztem. Élveztem mert ez egy spontán lehetőség volt. Mint már említettem volt egy komolyabb kapcsolatom. A srác neve Tyron volt. Minden a legtökéletesebb volt köztünk. Igazi love sztori volt a miénk. A suliban is csak álompárként emlegetett mindenki minket. De szörnyen nagyot kellett benne csalódnom. Mindent elhittem amit mondott pedig minden szava hazugság volt. Körülbelül három hónapja lehettünk együtt amikor kiderült róla, hogy ő is versenyzik egy ellenséges csapatban. A démonok csapatát erősítette. Csakhogy elfelejtette megosztani velem ezt a számomra felettébb érdekes információt. Sejtésem szerint, ha akkor nem jövök rá magamtól mindenre, talán még most is együtt lennénk és élhetnék a hazugságai hálójában. Akkor teljesen összetörtem. Már senkiben nem láttam a jót és mindenkit az ellenségemnek éreztem. Azt hittem, hogy a körülöttem élő emberek mind neki falaztak végig. Volt, hogy napokig nem jöttem elő szobámból és egyszer még az életemnek is megpróbáltam véget vetni. Igen! A megrendíthetetlen Tara Thomsont sikerült valakinek padlóra küldenie. Ha akkor Mia nem lett volna ott velem, talán már nem lennék. De szerencsére ráébresztett, hogy ezzel még nincs vége semminek és, hogy csak most kell igazán erősnek lennem. Most kell felállnom és emelt fővel tovább folytatnom. Bár mára már nagyjából begyógyultak a sebek, azóta is csak a bosszú jár a fejemben. Évek óta szorgalmasan és apait-anyait beleadva küzdök, hogy a legjobb legyek és egyszer pórba tiporhassam őt. Ám a szakításunk után váratlanul feloszlott a démonok csapata, Tyron pedig mint a kámfor, úgy tűnt el. De valahogy érzem, hogy még fogok vele találkozni és akkor mindenért revansot veszek. Nem tudom hol. és, hogy mikor de biztosan fogom még látni. Szokták mondani, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Életem ezen szakaszára pontosan illik ez a szólás.
- Megérkeztünk.- kanyarodott be Justin egy hangulatos kis étterem parkolójába.
Bólintottam neki majd mikor megálltunk időm sem volt kinyitni ajtómat, ugyanis Justin jelent meg mellettem és megtette helyettem.
- Micsoda úriember Mr. Bieber!- mondtam vicces és komoly hangon amin mind a ketten nevetni kezdtünk
- Önnek csakis a legjobbat Miss Tomson!- mondta, ugyanolyan komolyan ahogy azt én is tettem de a végén el nevette magát.
Ezután pedig ismét kézen fogva léptünk be az étterembe. Belülről talán még szebb és hangulatosabb volt mint kívülről. Ámuldozásomnak egy kedves pincérhölgy vetett véget majd az asztalunkhoz kísért.
Justin itt sem rejtette véka alá gáláns énjét hisz mindenhol előre engedett és a széket is kihúzta előttem. Míg vártunk, beszélgettünk de nem sok időnek kellett eltelnie a telefonom csörgésére lettem figyelmes, ami Mia számát jelezte ki.
- Mia hív! Most kérlek maradj csendben.- kértem meg hisz ismerem barátnőmet. Ha meghallja, hogy Justinnal vagyok, azonnal kombinálni kezd, ami jelen esetben jogos is lenne de erről neki egyenlőre még nem kell tudnia. Justin hatalmas bólintása után fülemhez emeltem a készüléket.
- Szia!Mi újság?
- Szia! Merre vagy? Legalább ötvenszer hívtalak, ha nem többször. Most pedig itt vagyok a házatok előtt de mivel senki nem nyit ajtót így megpróbáltalak még egyszer felhívni. Tudod, hogy mennyire megijesztettél? - hadarta el szokásosan mondandóját és hangja valóban idegesen hangzott.
- Nyugi. Semmi bajom csak...- na most mit mondjak neki? Fogalmam sincs de ha sokáig hallgatok az biztos gyanús lesz számára.-...csak sétálok egy kicsit. A tegnap történtek után kicsit kiakartam szellőztetni a fejem.- válaszoltam neki és bár ez nem dicsőség most mégis büszke voltam magamra amiért ilyen rövid időn belül ilyen ésszerű magyarázattal tudtam szolgálni.
- Mondd meg merre vagy és megkereslek. Aztán kiöntheted a lelkedet.
- NE!!- kiabáltam a telefonba amin nem csak barátnőm lepődött meg, de az összes közelünkben ülő ember is.- Vagyis most inkább egyedül szeretnék lenni. Talán majd később.
- Biztos?- kérdezett rá még utoljára.
- Igen. És köszönöm!- mondtam és számtól elemelve a telefont sóhajtottam fel.
- Jól van. Akkor majd később. Szia.- köszönt el és letette a telefont.
- Ügyes voltál.- dicsért meg Justin.
- Köszi de azért utálom egy kicsit magam. Ő a legjobb barátnőm és pont neki kellett hazudnom.
- Azért meg kell hagyni elég kotnyeles a barátnőd!- mondta majd hangosan felnevetett.
- Héé! Ha ő nem lenne ilyen kotnyeles, akkor mi nemhogy járnánk de még csak köszönő viszonyban sem lennénk.- tájékoztattam hisz ez valóban így van. Mia ötlete volt, hogy ismerjem meg Justin és neki köszönhetem, hogy most együtt vagyok vele.
- Akkor ne felejts el emlékeztetni, hogy köszönjem meg neki!- suttogta közelebb hajolva és számhoz közelített majd újra megéreztem édes és puha ajkait. Hosszas puszilgatás után pedig nyelvével utat tört magának amit eszem ágában sem volt megakadályozni, majd táncra hívta enyémet.

Miután jól laktunk, vissza mentünk kocsijához mivel már késő délután volt és megígértem Miának, hogy később találkozok vele.
A haza úton nem beszélgettünk de valahogy jól esett ez a kis csend. Kihasználva az alkalmat elkezdtem azon gondolkozni, hogy is kellene finoman és kevésbé váratlanul tálalni a többieknek friss kapcsolatunkat. De amint láttam nem én voltam az egyetlen aki gondolataival foglalkozott. Justin is csak csendben bámult maga elé és mintha csak röntgen szemekkel rendelkeznék, láttam, hogy agya ezerrel kattog valamin.
- Ne a házunk előtt állj meg. Már mindenki otthon van és nem szeretném ha kérdezgetnének.- néztem rá kérlelően és most én simítottam kezemet combjára. Nem akartam, hogy akárcsak egy röpke gondolat erejéig megforduljon a fejében, hogy szégyenlem őt. Ez nem igaz, csak még ki kell gondolnom, hogyan adagoljam be a többieknek, amit persze neki is elmagyaráztam.
Három házzal messzebb parkolt le.
- Akkor én megyek is! Köszönöm ezt a csodálatos napot.- mosolyogtam rá.
- Örülök, hogy jól érezted magad. De nem engedhetsz haza egy búcsú csók nélkül.- mondta kiskutya szemekkel és mivel egy lélek sem volt az utcán semmi akadályát nem láttam neki. De én csak azt hittem, hogy nem lát minket senki...