24. rész.

Sziasztok!

Meghoztam az új rész. Tudom, hogy nagyon sokat kellett rá várni annak ellenére, hogy azt ígértem, ha össze jön a 10 komment hozom a részt! Ezt nagyon sajnálom de sajnos kevés időm volt és ötleteim sem nagyon voltak a folytatást illetően. Remélem senki, vagy csak nagyon kevesen pártoltatok el mellőlem. És azt is remélem, hogy megértitek. Igyekezni fogok most már a részekkel! És köszönöm az előző részhez kapott 12 kommentárt! Elképesztőek vagytok!

Kellemes olvasást kívánok mindenkinek. Remélem tetszeni fog és mint eddig várom a véleményeiteket!

* 3 héttel később

* Justin szemszöge

- Justin kész vagy már?-  kérdezte Tara az ajtót résnyire nyitva. Hogy miért? Azért mert ma haza mehetek!

- Egy perc és kész vagyok!- kiabáltam vissza és még elraktam az utolsó ruhadarabomat is.

Elképesztően jó érzés, hogy itt hagyhatom végre ezt a komor helyet. És az, hogy Tara is mellettem van leírhatatlan. Nem telt el olyan nap, hogy ne jött volna be hozzám. Szinte mindig mellettem volt. És ezért nem lehetek neki eléggé hálás.

Minden történés ellenére hálás vagyok az égieknek, hogy újra magamhoz ölelhetem és érezhetem édes csókjait. 

Utoljára körbe néztem a szobában, hogy semmit ne felejtsek itt, majd elindultam az ajtó felé ahol már a kissé ideges barátnőm várt.

- Mi tartott ilyen sokáig?- kérdezte tőlem durcásan én pedig csak mosolyogtam hisz még így is gyönyörű.

- Menjünk!- fogtam meg kezét és lassan elhagytuk a kórházat. 

Amint ki értünk és beleszippanthattam a friss levegőbe éreztem ahogy tüdőm megállás nélkül tágul, hogy minél többet beengedhessen.

Miután feleszméltem a kocsihoz léptem, pontosabban a volán mögé akartam volna beülni mikor Tara határozottan rám szólt.

- Ezt te sem gondoltad komolyan ugye?- kérdezte karjait mellkasa előtt össze fonva és próbált szigorú lenni, ám pár másodperccel később szája sarkában megjelent egy halvány mosoly.

- Nagyon hiányszik már a vezetés.- jelentettem ki és kiskutya szemeket meresztettem rá.

- Elhiszem, de még korántsem vagy olyan állapotban, hogy vezess! Lesz még rá lehetőséged.- simította meg arcomat és láttam a megértést a szemében.

Ki érezhetné át jobban a helyzetemet ha nem Ő? 

- Igazad van!- fogtam két kezem közé arcát majd puha, telt ajkaira tapadtam.

- Tudom.- mosolyodott el győzedelmesen majd kikapva kezemből a kocsikulcsot, gyorsan helyet foglalt a vezető ülésben.

Ezután én is átballagtam majd beültem mellé.

Egész úton nem szóltunk, de úgy érzem nem is volt szükséges. Boldogan csodáltam a tájat hisz már nem csak az ablakból figyelhetem azt. Ám gondolataimat mégsem tudtam teljesen elterelni. Folyton csak az járt a fejemben, hogy még nem lélegezhetek fel teljesen. Még mindig veszélyben vagyunk. Szinte biztos vagyok abban, hogy apám nem hagyja annyiban, hogy elárultam.

- Meg is érkeztünk!- szólalt meg Tara majd leállította a motort.

- De ez nem is a mi házunk.- néztem rá értetlenül.

- Tudom! Mától nálunk fogsz lakni.- közölte velem és bármennyire is szerettem volna örülni ennek a ténynek valami nyomasztott aminek hangot is adtam.

- Hidd el örülnék ha így lenne de nekem vigyáznom kell anyáékra. Bármikor felbukkanhat apám és nem szeretném ha bármi bajuk esne.- szögeztem le mire mosolyogni kezdett, ezzel pedig teljesen össze zavart.

- Nem is kell őket magukra hagynod. Ők is itt laknak.

- Most már semmit sem értek. El mesélnéd nekem mi is történt míg én komában voltam?- kérdeztem rá hiszem szerettem volna ha minél hamarabb ki tisztul előttem a kép.

- Rendben. Míg kómában voltál Apád megpróbált bejutni hozzád de mivel megláttam, azonnal kérdőre vontam. Akkor megfenyegetett, hogy ugyan arra a sorsra juttat mint téged.- amint ezt elmondta állkapcsom megfeszült kezeim pedig ökölbe szorultak.- Tudtam, hogy én kevés vagyok ellene ezért azonnal a rendőrséghez fordultam és feljelentettem családon belüli erőszakért és szóbeli bántalmazásért. Jelenleg előzetes letartóztatásban van de a biztonság kedvéért úgy döntöttem ide hozom őket.

Teljesen lefagytam és csak csodálkoztam mennyire gondoskodó is Tara. Nem csak a saját családjával törődik hanem az enyémmel is.

- Csodálatos vagy!- súgtam neki majd közelebb vontam magamhoz és szorosan átöleltem. Szemeimből azonnal előtört egy-egy könnycsepp hisz megható számomra amit tett értünk Tara és családja.

- Tudod, hogy szívesen tettem. Már olyan mintha ők az én családom is lennének.- mosolyodott el.- de most már menjünk mert várnak ránk.

El váltunk egymástól és miután kivettük a cuccaimat az ajtó felé vettük az irányt.

Amint beértünk hatalmas hangzavar fogadott, jobban mondva mindenhol nevetést hallottam. Először a nappaliba értünk ahol Brad és Jazzy " gyilkolták " egymást. Jót nevettem rajta mivel elég viccesek voltak. Jazzyt már nagyon régen nem láttam ennyire felszabadultnak. Jó volt látni, hogy végre tiszta szívből tud mosolyogni.

- Ez megy már egy hete.- bökött oldalba Tara és egy sunyi mosolyt villantott. Vissza néztem a húgomékra akik annyira belefeledkeztek a játékba, hogy észre sem vették érkezésünket.

Ezután Tara magával húzott és azonnal a konyhába kerültünk ahonnan szintén önfeledt nevetés szűrődött ki.

Mikor közelebb mentünk megláttam nevetésük okát ami nem más volt mint a Taráról és rólam készült kis kori képek halmaza az asztalon. Azonnal elvörösödtem mivel tudom, hogy anya milyen sztorikat szokott ilyenkor mesélni egy-egy képhez.

- Khm!- köhögött egyet Tara, jelezve ezzel, hogy mi is itt vagyunk. Mikor felnéztek a fotókról azonnal felugrottak és mindketten a nyakunkba ugrottak.

- Jaj de jó, hogy végre itt vagytok!-öleltek át minket majd leültünk melléjük az asztalhoz.

- Na és min nevettetek ennyire az imént?- kezdtem el újra a társalgást.

- Épp azt meséltem az előbb Amy-nek ( Tara anyja ), hogy mikor ez a kép készült...- emelt fel egy fotót amin épp meztelenül firkálom a falat.

- Jaj anya, ne már! Ez olyan ciki!- szakítottam félbe és fejemmel óvatosan Tara felé biccentettem.

- Nem kell aggódnod én már hallottam ezt a sztorit...ahogy a többit is!- mondta majd hangosan nevetni kezdett én pedig szégyenembe az asztal alá süllyedtem volna.- de szerintem egy cseppet sem ciki. Inkább édes!

- Ez megnyugtató!- sóhajtottam fel.

- Nincs kedved egy kicsit kimenni a kertbe?- kérdezte tőlem váratlanul szerelmem de mivel ragyogó idő volt kint nem volt okom visszautasítani ajánlatát.

- Persze!- majd felálltunk és a hátsó ajtóhoz indultunk, onnan pedig a kertbe.

Miután kiértünk, lefeküdtünk a fűbe és a felhőket kezdtük el tanulmányozni. Arcomat és karomat simogatta a szellő, a nap pedig betakart sugaraival.

- Apukád hol van?- kérdeztem Tarát aki csukott szemmel élvezte a kellemes időt.

- Épp egy üzleti úton van.- vágta rá azonnal röviden.

- És ő tudja, hogy mi történt?

- Még nem. De ne aggódj, szerintem megérti majd.- válaszolta még mindig nyugalommal a hangjában.

- Azért ez nem ilyen egyszerű Tara!- ültem fel mellette. Elsősorban egy apa sem tűri ha megbántják a lányát. Másodszor pedig őt is átvertem.

- Ha elmondjuk neki az igazat meg fog érteni. Én is meg tudtam bocsájtani, ő is meg fog.- kulcsolta össze kezeinket mintha ezzel minden rendben lenne de éreztem, hogy vár még ránk egy kellemetlen beszélgetés.

De tudtam azt, hogy George-nak is joga van tudni a teljes igazságot. Talán megérti és tényleg el tudja felejteni azt amit tettem, de be kell látnom, hogy erre van a legkevesebb esély. 

* 2 nappal később

- Tara, Justin ebéééd!- kiabált fel Amy és anyu, mi pedig mint két öt éves, versenyezve rohantunk lefelé. Az elmúlt két nap olyan szeretetben telt számomra amilyenben még csak anya és a húgom által volt részem. Nem kellett félnem, hogy bármikor leüthet apám. 

Miután leértünk Tara és én is asztalhoz ültünk majd neki láttunk az előttünk gőzölgő ételhez. Persze mint eddig is jó hangulatban telt el az együtt töltött idő. Ám mikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó meg fagyott a vér bennem. Mindenki arcán mosoly jelent meg, így én voltam az egyetlen aki elsápadva ült továbbra is szó nélkül.

- Sziasztok!- szólalt meg a hátam mögött egy mély, határozott hang és mikor megfordultam George állt mögöttem. 

- Szia Apa!- köszönt Tara is majd oda futott és a nyakába ugrott.- jó, hogy újra itthon vagy.

- Én is örülök neki. Sok volt nélkületek ez az 1 hónap. De muszáj volt intéznem a nagy versenyt. De látom vendégeink is vannak.- mosolyodott el és leült mellénk az asztalhoz.

- Igen....és ami azt illeti beszélnünk kellene!- mondta Tara és gyomromba hatalmas fájdalom hasított.

Talán azért féltem ennyire mert tudtam, hogyha George meg tudja a teljes igazságot akkor bármit megtesz azért hogy távol tartsa Tarát tőlem. Én pedig nem akarom újra elveszíteni őt. Tudom, hogy bátor de talán annyira nem, hogy szembe szegüljön az apjával a szerelmünk érdekében. És nem is várhatom el tőle.

- Mondd csak!- válaszolta George.

- Nem most! Négy szem közt szeretnék beszélni veled.- mondta Tara és hangjában hallani lehetett, hogy nagyon komolyan beszél.

- Rendben akkor gyerünk a dolgozó szobába.- majd felálltak mindketten és elindultak. 

Amint bezáródott mögöttük az ajtó bűntudatot éreztem, hisz ezt nekem kellett volna elintéznem. Nekem kellett volna elmondanom mindent, de a félelem annyira eluralkodott rajtam mint még soha.