25. rész.

Sziasztok!

Mivel az előző rész az ígértnél később érkezett ezért kárpótlás képpen meghoztam a következő részt aminek remélhetőleg örültök!

Kellemes olvasást kívánok mindenkinek és várom véleményeiteket!

...Amikor viszont kiabálás szűrődött ki a szobából minden félelmem elszállt és csak arra tudtam gondolni, hogy be kell mennem. Azonnal fel álltam és a dolgozó szoba, felé gyors léptekkel vettem az irányt.

* Tara szemszöge

- Nos, miről szeretnél velem beszélni?- kérdezte tőlem apa és fogalmam sem volt, hogy is kezdjek bele mondandómba.

- Justinék ide költöztek!- jelentettem ki gyorsan és félve néztem rá, várva a válaszát. Arca elkomorodott, homlokát pedig össze ráncolta, amiről tudtam, hogy jóra már nem számíthatok.

-Nézd, én kedvelem Justint de nem gondolod, hogy ez egy kicsit korai volt? Ráadásul ide költözik az egész családja?- mondta nyugodt hangom amin kissé meg is lepődtem.- miért volt erre szükség?

- Van itt még valami!- hajtottam le fejemet és tudtam, hogy beszélgetésünknek most érkezett el a legnehezebb pontja.- Justinék azért költöztek ide mert az apja terrorizálta őket. És Justin is versenyezik...a fekete sárkányoknál...pontosabban csak versenyzett. Jeremey pedig az ő apja.- mikor ki mondtam meg könnyebültem, mivel most már tudja de arckifejezése alapján a legkevésbé sem örült neki.

- Hogy tessék? Te behoztál egy fekete sárkányt a házba? Sőt mi több! Te együtt vagy egy fekete sárkánnyal? Mondd te hova tetted az eszed? Ezek a legelvetemültebbek. Semmi becsület nincs bennük!- kezdett el kiabálni.

- De Justin már ott hagyta őket!- vágtam szavába hang szintemen emelve.

- Aki egyszer fekete sárkány volt az mindig az is marad!- szólalt fel még erélyesebben.

Éreztem, hogy könnyeim elő akarnak bújni szemem sarkából de nyeltem egyet hisz nem hagyhatom, hogy egy ilyen komoly vitában, apa egy hisztis kislányt lásson maga előtt. Tartanom kellett magam. Ám míg én érzelmeimmel küzdöttem, meghallottam, hogy hátam mögött kinyílik az ajtó és mikor hátra néztem Justint pillantottam meg. Bár így talán fokozódott a feszültség, én mégis nyugodtabb lettem mivel tudtam, hogy nem egyedül kell harcolnom a szerelmünkért.

- Nézze Mr. Thomson! Tudom, hogy haragszik rám és meg értem de én már nem tartozok közéjük...és talán soha nem is tartoztam.- mondta Justin nyugodtan és kimérten.- Egész életemben szerettem versenyezni és ma már ez a legnagyobb szenvedélyem de nem apám mellett. Mindig is tudtam ki ő valójában de soha nem volt bátorságom lépni ellenne. De Tara hatására sikerült szembe szállnom vele és végre meg kapja azt amit mindig is megérdemelt volna.- miközben beszélt mellém lépett és kezemet szorongatta amiből rá jöttem, hogy ideges, mégis remekül titkolja.

- Ugyan már! Ne akard már nekem beadni ezt a mesét! A lányomat pedig azonnal engedd el és takarodj a házamból!

- Nem teheted ezt!- kiabáltam apára és legszúrósabb tekintetemet szegeztem rá!

- Pedig már meg is tettem! Nem hagyom, hogy egy ilyen semmirekellővel legyél!

- Hagyd Tara!- szorította meg a kezemet Justin és szomorú szemekkel vizslatott.- itt már nincs mit tenni!

- Hogy mondhatsz ilyet! Ennyit érek neked? Egy kis vita elég ahhoz, hogy feladd?- néztem rá kérdőn, most már könnyes szemeimmel.

- Nem tehetek mást! Meg kell értened!- amint kimondta ezt éreztem amint szívem millió kis darabra hullik.

- Látod? Csak játszik veled! Nem érdekli mi lesz veled!- szólalt meg apa büszkén hisz tudta, hogy most ő nyert!

Mondj már valamit!- kiabáltam hisztérikusan Justinra, aki minden szó nélkül lassan ki sétált a szobából.

Teljesen lefagyva és összezavarodva álltam a szobában és fel sem tudtam fogni mi is történt az imént. Hogy tehette ezt? Ő nem ilyen! Vagyis eddig nem ilyennek gondoltam. 

Miután feleszméltem kiszaladtam a nappaliba ahol Justin előtt már bőröndjei sorakoztak. Mindenki döbbenten figyelt és szinte tapintani lehetett a feszültséget. Tudtam, hogy még egyszer meg kell próbálnom észhez téríteni Justint! Nem lehet így vége! Így oda futottam hozzá!

- Justin mondd, hogy nem adod fel! Mondd, hogy nem hagysz itt. Ez nem történhet meg!- súgtam fülébe és szorosan hozzá bújtam.

- Talán egyszer minden rendbe jön! Tarts ki!- súgta vissza majd a homlokomra adott egy puszit és kilépett az ajtón Pattievel és Jazzyvel.

Látva távolodó alakját szemembe újra könnyek gyűltek most azonban szabad utat hagytam nekik.

- Most örülsz? Hogy tehetted ezt? Én tényleg szeretem őt!- kiabáltam apára.

- De ő is szeret téged? Mert én nem úgy láttam!

- Te tehetsz mindenről! Boldog voltam míg te meg nem jelentél. Gyűlöllek!- továbbra is kiabáltam mire tenyerének erős nyomását éreztem meg arcomon. 

- Azonnal menj a szobádba! És nem akarok ellenkezést hallani. Addig ki sem jöhetsz onnan amíg én engedélyt nem adok rá!

Még egy utolsó pillantást vetettem anyára, aki szintén sírva nézett rám, és Bradre aki sajnálkozó tekintettel figyelt majd felszaladtam szobámba.

Soha nem gondoltam volna, hogy a boldogságom útjába pont apa fog állni. Mindig is jó volt a kapcsolatunk és úgy éreztem bármi történjen is számíthatok rá...de ezek után rá kellett jönnöm, hogy mindez csak egy hatalmas tévhit. 

Amint felértem becsaptam magam mögött ajtómat és ágyamba zuhanva sírtam. Akaratom ellenére is folyton vissza játszottam a történteket ám a végén ugyan olyan zavarodottan álltam a dolgok előtt.

Pár órával később elapadt könny forrásom ám szomorúságom semmivel sem hagyott alább. Most viszont még a pályára sem mehetek ki, hogy levezessem a feszültségemet. Így elővettem telefonomat és kedvenc zenéim között kutattam a hangulatomhoz megfelelőt.

Már éppen lecsukódtak volna szemeim a zene halk morajlására amikor telefonom rezegni kezdett. Álmos szemekkel pásztáztam a képernyőt majd mikor megláttam Justin nevét a kijelzőn szívem hatalmasat dobbant. Egy ideig vacilláltam, hogy megnézzem-e az üzenetet vagy se hisz átvert és csak úgy itt hagyott de úgy éreztem tudnom kell mit írt ezért rá kattintottam.

" Nézz le! "

Rövid üzenete telesen össze zavart ám kíváncsian léptem ki erkélyemre ahol döbbenten láttam, hogy Justin kocsijának támaszkodva figyel engem. Egy ideig csak néztük egymást és majd egy kis idő elteltével telefonja után nyúlt és pötyögni kezdett pár másodperccel később pedig újabb üzenetem érkezett.

" Tudom, hogy csalódtál bennem de ha még szeretsz akkor pakolj össze és gyere le. Megszöktetlek!

Üzenete meglepett de mivel tudtam, hogy bármelyik pillanatban észre veheti apa a ház előtt ácsorgó Justint ezért a gyorsan bólintottam és szaladtam is pakolni.

Hihetetlen ez a fiú! Legbelül éreztem, hogy nem fogja hagyni, hogy ami köztünk van, vége legyen. Tudtam, hogy szeret! Boldogan pakoltam a következményekkel nem törődve. Mindig meg akartam felelni apának, de ha nem kellek neki Justinnal együtt akkor inkább elmegyek. Amint kész lettem vissza néztem szobámra majd táskámat az erkély alatti bokorba dobtam ezután pedig én is lemásztam és gyorsan oda futottam szerelmemhez.

- El sem hiszem, hogy itt vagy!- bújtam karjai közé szorosan.

- Pedig itt vagyok!- mosolygott rám és kinyitotta előttem az ajtót.

- El sem hiszed mennyire nehéz volt ez a pár óra.- mondtam egy nagy sóhaj kíséretében.

- Tudom! És sajnálom de ha most szembe szegülök apáddal akkor semmi esélyem nem lett volna. Így viszont még pár óráig nyugtunk lesz amíg észre nem veszi, hogy eltűntél.- nézett rám és megvillantotta rossz fiús mosolyát amibe bele pirultam.

- Te végig ezt tervezgetted?- kérdeztem tőle mosolyogva.

- Mikor láttam, hogy reménytelen a helyzet és apád hajthatatlan, azonnal eszembe jutott, hogy el kell szöknünk.

Nem szóltam semmit csak rá mosolyogtam. Ezután beindította a kocsit és padlógázzal elhajtottunk otthonom elől. Fájt, hogy anyát és Bradet itt kell hagynom de biztos vagyok benne, hogy meg fogják érteni.