12. rész.

Sziasztok!
Tudom, hogy most a szokásosnál is több időt kellett várni a részre. De mint már említettem nagyon kevés szabadidőm van. Ezt a részt is esténként írogattam és csiszolgattam, hogy minél jobb legyen. Mostantól sajnos nem tudom ígérni a heti egy részt de azt sem mondom, hogy hét hetente vagy havonta fognak érkezni. Szóval legyetek résen meg előbb vagy utóbb jelentkezni fogok és nagyon remélem, hogy ez senki kedvét nem veszi el a blogom olvasásától!:)
Kellemes és izgalmakkal teli olvasást kívánok mindenkinek!:)

* Justin szemszöge

Mikor kiértem a pályára és tekintetem körbe vezettem a hatalmas embertömegen sehol nem láttam Tarát. Bár a Skorpiók már ott voltak ő még sehol sem volt. Majd rá pár percre megpillantottam amint bekanyarodik. Az első gondolat ami megszállta agyamat az volt, hogy mennyire szép és, hogy mennyire jól néz ki a volán mögött.
Egyszerűen lehetetlennek éreztem levenni róla a szememet amit sajnos észre is vett.
Ahogy felém sietett szívem ritmusa felborult és össze-vissza kalapált. Éreztem, hogy szám kiszárad és tenyerem izzadni kezd. De nincs mit tenni, muszáj játszanom a " macsót ".
Talán mondanom sem kell, hogy mióta közel kerültem hozzá ezt a legnehezebb megjátszanom. Régen bárkit átvertem kitűnő színészkedésemmel és ez még most is megy. De vele szemben minden tudásomat össze kell szednem. Olyan érzés kerít hatalmába valahányszor csak vele vagyok, mintha csak a vesémig látna. Mintha mindent tudna rólam és csak azt várná, hogy önszántamból is elmondjam neki a felkavaró igazságot.. Áh ez lehetetlen Bieber! Ha Brad nem mondott el semmit akkor nem tudhat semmiről.
-  Megmondanád, hogy mi a francot bámulsz?- kérdezte tőlem ezzel gondolataim közül kirángatva. Bár láttam arcán, hogy mérges és legszívesebben itt helyben megölne, hangja még így is zene volt füleimnek. Bármennyire is dühös, hangja lágy lejtése megnyugtat. Nekem azonban egy elfogadható magyarázatot kellett gyártanom amivel nem keltem fel gyanúját.
- Ugyan cica, hogy lehetne nem nézni egy ilyen szépséget mint te?- te jó Isten! Ezt most komolyan én mondtam? Egyszerűen már saját magamtól is undorodok. De amint látom arckifejezését nincs okom aggodalomra hisz tökéletesen bevált.
- Nem mondom el többször, hogy nem vagyok a cicád! Soha nem kezdenék egy fekete sárkánnyal!- talán ál személyiségem még mindig biztonságban tudhatom de szívem a másodperc töredéke alatt tört darabokra amint utolsó mondata elhagyta ajkait. Ezek szerint csakis egyetlen esélyem van arra, hogy vele lehessek. Ez pedig az, hogy örökre hazugságban kell élnem. Soha nem tudhatja meg ki is vagyok valójában. Ezt persze nem akarom de egyenlőre nincs kiút.
Miután kimondta számomra lesújtó szavait hátat fordított nekem majd elindult ám pár lépés után megtorpant és vissza fordult így újra elvesztem gyönyörű szemeiben.
- Tudod nagyon hasonlítasz valakire! A szemeid nagyon ismerősek nekem!- mondta gondolkozva és idegességem már elérte a végleges mértéket. Hogy is gondolhattam, hogy ennyire buta? Hisz egy ócska álarc nem fedheti a valóságot. Ám most mégis meg kell próbálnom félrevezetni.
- Talán álmodtál már velem! Kitudja! Lehet, hogy titokban mégiscsak oda vagy értem?- kérdeztem és hitelességem pontosítása érdekében még egy csábos mosolyt is villantottam.
- Azt te csak szeretnéd!- mondta szinte már fújtatva és szemmel láthatóan forrt a dühtől. Rövid párbeszédünk második felvonása után pedig végleg ott hagyott.
Lehatottam fejem és nagyokat sóhajtva álltam kocsim mellett. Szívem szerint most utána futnék és minden mocskos, undorító megjegyzésemért bocsánatot kérnék. Utána mennék és hosszú, forró csókot adnék tökéletesen telt ajkaira. Elképzelem, hogy mindez nem igaz. Hogy egy teljesen más szituációban találkozunk és, hogy egyikőnk életét sem befolyásolja semmi. Elképzelem, hogy két teljesen átlagos fiatalként egymásba szeretünk és mindent rendben van. Én minden erőmmel hinni szeretnék abban, hogy ez egyszer majd így lesz de helyzetünk egyenlőre olyan kétségbeejtő, hogy ez a lehetőség abszurd.
- A versenyzők álljanak a rajtvonalhoz!- hallottam meg a hangosbemondót és gondolataim tömkelegét elhessegetve szálltam be járművembe.
Érezte, hogy szívemre olyan súly nehezedik amit senki nem képes levenni csakis Tara. Amint mellé értem nem bírtam ki, hogy ne nézzek rá. Muszáj volt. Fejemet oldalra fordítva láthattam vállára omló egyenes fekete haját, dús ajkait, lejjebb haladva ízlésesen méretes melleit. Istenem, tökéletes ez a lány! Pillanatokon belül már ő is engem pásztázott tekintetével. Most nem azt a pár perccel ezelőtti megvetést és gyűlöletet láttam arcán. Gondolkozó arckifejezése arra enged következtetni, hogy még mindig nem hagyja nyugodni előbbi észrevétele. Vagy talán teljesen más jár a fejében? Ez számomra egy újabb megválaszolatlan kérdés marad.
Rövid szemezésünket a kürt szakította meg így kénytelen voltam elindulni. Nem hajtott, hogy nyerjek.
Tudom, hogy ez mennyire fontos neki és ha már ilyen mértékben félrevezetem ezt az egy örömöt meg hagyom számára. Már az sem érdekel, hogy valószínűleg veszteségem jutalmául apa részéről a legkeményebb büntetést kapom majd. Ha Tara boldog lesz akkor bármi jöhet. Így hát elhatároztam, hogy csak a szokásos tempómban fogok haladni és megpróbálok minél lazábban felfogni ezt az egészet.
Ám igyekezetem, vagy éppen nem igyekezésem nem járt sikerrel. Bármennyire is szerettem volna hagyni, hogy nyerjen ő nem sokat segített ebben. Oldalra pillantva szemmel látható volt, hogy olyan mintha itt sem lenne. Pedig ő nem ilyen! Ő egy igazi harcos típus aki foggal-körömmel küzd a győzelemért. Most mégis bármilyen erőfeszítés nélkül az élre török.
Bár szeretném, hogy nyerjen, még bennem is ég a harci szellem. Még bennem is ott van a nyerni akarás. És legerősebb akaratom ellenére sem tudom magamban elnyomni ezt.
- A nyertes pedig a fekete sárkányok egyik tagjaa!- ordította a mikrofon mögött ülő pasas. Amint meghallottam az eredményt érzések száza rontott rám. Leírhatatlanul boldog voltam hisz egy olyan embert győztem le aki mindenki szerint a legjobb. Csak az a bökkenő, hogy ez a személy Tara. Ez pedig azonnal elvette örömteli érzésemet.
Ezután már nem tudtam felhőtlenül örülni győzelmemnek. Láttam csapattársaim és apa elégedett arckifejezését de amikor ránéztem Tarára arca minden érzését elmondta. A volán mögött ült és üveges tekintettel a semmibe meredt. Majd egy rövid pillanat alatt fék csikorgatva hagyta el a pályát ezzel a skorpiókat is ledöbbentve. Sajnálkozva tekintettem Bradre aki gyengén megrázta fejét. Fogalmam sem volt ezzel mit szeretett volna jelezni de jelen pillanatban jobban érdekelt, hogy Tara ne csináljon hülyeséget. Bár tudom mennyit jelent neki mindez annyit nem ér meg, hogy bármi baja is legyen.
- Nem volt rossz fiam de tudsz te ennél jobbat is!- léptem apám mellé akinek szavai sértésként értek. Dühöm ismét áramlott testem egészében de most meg sem próbáltam csillapítani azt.
- Miért van az, hogy bárhogy igyekszem neked soha nem leszek elég jó? Miért nem tudod értékelni az igyekezetemet? Mindent megteszek, hogy csak egy kicsit is büszke legyél rám de neked mindez semmit sem számít. És tudatom veled, hogy kiszálltam a tervből! Nem vagyok hajlandó tovább ezt tenni Tarával.- szűrtem fogaim közt minden egyes szót. Tekintetünk szikrákat szórt egymás felé és érezni lehetett a feszültséget köztünk. Mégsem féltem tőle. Hosszú hallgatása és erős fújtatása után meguntam a válaszára várni így sarkon fordultam és otthagytam volna de erős szorítással megfogta karomat vissza rántva ezzel majd bőrdzsekim gallérját markolva húzott közelebb.
- Na ide figyelj te kis taknyos! Az apád vagyok úgyhogy te így nem beszélsz velem! És meg ne halljam még egyszer, hogy ellent mondasz különben...
- Különben mi lesz? Megint meg versz? Vagy bezársz a pincébe napokra? Ezekkel kár is fenyegetni mert nem tudsz megijeszteni.
- Ó te csak szeretnéd, hogy így büntesselek. Csak nehogy véletlen a húgod vagy esetleg anyád kerüljön bajba miattad.- kijelentésére ereimben megfagyott a vér. Hogy lehet valaki ennyire elvetemült és aljas, hogy képes legyen a saját családját bántani? Attól nem tartottam, hogy velem mit tesz mert én meg tudom magam védeni de anyáékat simán kicsinálhatja. Nem hagytam, hogy megláthassa rajtam kétségbeesésem akár egy apró jelét is így szúrós tekintetemet még mindig rászegezve gondolkoztam.
Nem hagyhatom, hogy bármit is tegyen ellenük. Fáj még gondolni is erre de még mindig egyszerűbb végig néznem Tara szenvedését mint az életem két legfontosabb személyének tönkretételét.
- Na mi a válaszod? Folytatod amit elkezdtél, vagy mindent magad mögött hagyva ez miatt a kis lotyó miatt kockáztatod anyád és a húgod testi épségét?- szája mosolyra húzódott és úgy tűnt mintha még élvezné is a helyzetet. Olyan döntés elé állított amire azonnal nem tudtam választ adni. Az agyam azt mondja ne ellenszegüljek és akkor anyáéknak nem esik bajuk de szívem Tara felé húz.
- Nem hiszem el, hogy nincs lelkiismeret furdalásod, hogy a saját fiadat ilyen döntés elé állítod. Más apa csak boldognak szeretné látni a gyerekét te pedig egy tárgyként kezelsz engem amit ha már nem kell bármikor eldobhatsz. És el sem hiszed mennyire fáj az amit mondani fogok de.....

Hát ez lett volna a 12. rész! Remélem kellőképp izgalmasra sikeredett a vége. Annyit megígérhetek, hogy ezentúl jobban felfognak pörögni az események. Ti mire tippeltek? Justin, hogy fog dönteni? Marad a tervnél, hogy mentse anyát és testvérét vagy szembeszegül apjával és Tarát választja? Várom véleményeiteket!:)